Egy gazdálkodóval még 1989-ben, vagyis a rendszerváltás idején 99 éves bérleti szerződést kötött a törökbálinti önkormányzat, vagy ahogy akkor hívták: a törökbálinti tanács. A jelenlegi polgármester szerint ez túl jó a lámás farmnak és rossz a településnek ezért újraírnák az egészet, ráadásul elmaradtak a bérleti díj fizetésével is. A lámás farm bérlője ezt cáfolja, szerinte túlfizetésben voltak és mindent időben kifizettek. A polgármester közben cáfolja a terület háttérben történő átjátszásáról szóló híreket.

Lámás tiltakozás az önkormányzatnál

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a Budapest és Környéke hírportálon, botrány lett abból, hogy lámák jelentek meg tegnap a törökbálinti képviselő-testületi ülésen. A lámák gazdái így tiltakoztak az ellen, hogy a velük 99 évre kötött bérleti szerződést újraírná az önkormányzat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Másfél oldalas szerződés

A törökbálinti polgármester Facebook-posztja szerint a lámás farm tulajdonosa még 1998-ban, tehát a rendszerváltáskor egy alig másfél oldalas szerződéssel szerezte meg 99 évre a terület bérleti jogát. A polgármester szerint megváltoztak az idők és az akkor megállapított bérleti díj nevetségesen alacsony és méltánytalan a településre nézve, a szerződés pedig korszerűtlen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szerződés rendszerváltáskor

Így fogalmazott Szőke Péter polgármester: “Fontos hangsúlyozni, hogy az érintett területre a bérlők még 1989-ben, a tanáccsal kötöttek egy másfél oldal terjedelmű szerződést. Ez a megállapodás 99 évre adta nekik bérbe a területet. Összehasonlításul: ma a nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó szerződés legfeljebb 15 évre köthető.

Évi 6,5 millió helyett 2 millió

A polgármester szerint a hasznosításra vonatkozó minimális önkormányzati díjszabás 2013 óta 10 Ft/négyzetméter/hó, ami alapján 6 534 600 forint bérleti díjat kellene fizetniük évente, amelyben nincs benne sem a napelempark, sem a földalatti pincerendszer területe. Összehasonlításul: a jelenlegi, inflációval indexált bérleti díj mindössze 2 000 890 forint, vagyis a minimálisan kiszabható díj alig 30 százaléka – írja a törökbálinti polgármester.

Elmaradás

Mivel többszöri felszólítás ellenére ezt az összeget sem fizették meg, több évnyi elmaradás keletkezett. Az önkormányzat ezért a szerződésben foglaltak szerint a megállapodást felmondta. A bérlőktől az önkormányzat csupán annyit várt el, hogy a bérleti szerződésben foglalt bérleti díjat időben fizessék meg.

Nincs elmaradás

A lámás farm egyik bérlője, Matók István azt mondta a Blikknek, hogy az önkormányzat tönkreteszi az életünk munkáját. Az önkormányzat ugyanis néhány hónapja úgy határozott, felmondja a szerződésüket. A bérlők szerint nekik semmilyen tartozásunk nem volt az önkormányzat felé.

Felmondott szerződés

A bérlők úgy számolták, hogy nem hogy hátralékuk lenne, de túlfizetésben voltak és az utolsó, még esedékes bérleti díjat is befizették a határidő utolsó napjának délutánján. Érdekes módon azonban pont aznap délelőtt – a pénz beérkezése előtt pár órával – döntött úgy az önkormányzat, hogy felmondja a szerződést.

A polgármester a terület átjátszásáról írt

A törökbálinti polgármester cáfolja a helyi pletykákat, miszerint az egyre értékesebb terület valakinek sok pénzért megtetszett volna. “Valótlanság, hogy bárki a háttérben szeretné átjátszani a területet” – szögezi le a polgármester. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Itt a törökbálinti polgármester posztja

Kiemelt kép: Szőke Péter, Tötökbálint polgármestere, háttérben a tegnapi lámás akció a polgármesteri hivatalban. A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználásával készült.