A fővárosi 2. kerület díszpolgára lett Balázs Klári és Korda György, valamint posztumusz díszpolgár dr. Csapó Gábor. Idén a kerület díjazottjai közösségben-párban alkotnak, az együttműködésben és a csapatszellemben bízva lettek tevékenységük legkiválóbbjai – írta Facebook-bejegyzésében Őrsi Gergely polgármester.

„Büszkék vagyunk rájuk”

„Ahogy a Quimby-dal is szól: „szeretet nélkül minden ház üres,/Minden városka lakatlan.” Budát az itt élők teszik azzá, ami, és valóban gyönyörű környezet veszi körül és sok lélegzetelállítóan szép épület alkotja a 2. kerületet, de lakhatóvá a mi szeretetünk, közösségeink, értékeink iránti tiszteletünk teszi. Gratulálok díjazottjainknak, büszkék vagyunk rájuk!” – tette hozzá. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Generációkon átívelő rajongótábor

Korda György és Balázs Klári a méltatás szerint generációkon átívelő rajongótáborral rendelkezik, több évtizedes dalszerzői és énekesi tevékenységük meghatározó része lett a hazai könnyűzenei életnek. Balázs Klári a Periszkóp, majd a Skála együttessel énekelt, Korda György táncdalfesztiválok, zenei műsorok népszerű szereplője volt. Egymásra találásuk óta közös színpadi jelenlétük több, mint négy évtizede tart. Kölcsönös inspirációjuk művészetük kiteljesedését és megújulását hozta el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Magas szinten pókereznek

Mindketten magas szinten pókereznek: mind a játék tanításával, mind a feledhetetlen tévés közvetítésekkel sokaknak szereztek jókedvet, örömteli pillanatokat – emelték ki a méltatásban.

„Büszkén képviseljük ezt a fantasztikus helyet”

„Óriási megtiszteltetésben volt részünk a hétvégén. Őrsi Gergely Polgármester Úr és a Budapest Főváros 2. kerületi polgárok döntése alapján a Budapest Főváros 2. kerületének díszpolgárai lettünk! Köszönjük a méltató szavakat és ígéretet teszünk, hogy továbbra is büszkén képviseljük ezt a fantasztikus lakóhelyet, az OTTHUNNKAT, immáron díszpolgárként!” – írta Facebook-bejegyzésében Korda György és Balázs Klári.

Csapó Gábor elismerése

A II. kerület posztumusz díszpolgára kitüntető címet adományozta dr. Csapó Gábor olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázónak, a kivételes tehetségű és karizmatikus sportembernek, a Gyarmati Dezső-féle aranycsapat meghatározó alakjának. A világhírű centernek, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy Montreálban olimpiát, Belgrádban világ-, Bécsben és Jönköpingben Európa-bajnokságot, Splitben világkupát nyert a magyar válogatott, amelyben 272-szer szerepelt.

Évtizedeken át volt otthona Hűvösvölgy

A népszerű sportembernek évtizedeken át volt otthona Hűvösvölgy, és először sportolói, majd edzői bázisa a Csaszi és a Komjádi uszoda. Jól ismerte és nagyon szerette közvetlen budai környezetét. „Párszor körbeutazhattam a világot, éltem hat évet Szicíliában, a második kerületnél szebb helyen csak ott jártam. És akárhányszor megjöttem, fölmentem a Széher út tetejére, onnan elláttam Dobogókőig, a pilisi erdőkig” – mondta egyszer.

Igazi egyéniség volt

„Hálás szívvel köszönjük, hogy egyéniségével hozzájárult városrészünk sokszínű életéhez. Csapó Gábor – vagy ahogy mindenki ismerte, Dudi – igazi egyéniség volt, karakteres véleménnyel és elronthatatlan jókedvvel. Imádta az életet, és az élet is imádta őt. Ahogy ő fogalmazott: „Akinek nálam szebb élete volt, az festi magát…”

A szőke óriás

A szőke óriásnak legendás volt győzni akarása, valamint a póló mellett a foci, a tenisz és a kártya iránti szenvedélye. Jogászi munkája mellett pólósulit vezetett, televíziós műsorokban is szerepelt, sőt, színészként is kipróbálta magát” – áll a méltatásban. A díjat Vajtai Katalin, Csapó Gábor özvegye vette át. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Balázs Klári és Korda György a 2. kerület díszpolgára lett. Fotó: Facebook/Őrsi Gergely