Továbbra is keresik a miskolci Papírgyár környékén lakó, múlt szerdán eltűnt nőt, akinek a férje vasárnap virradóra vetett véget életének a lakásukban.

Megoldatlan, tragikus ügyben nyomoznak

Ahogy a kekvillogo.hu is megírta, Kollárné Angyal Erika még a múlt szerdán indult el fodrászhoz miskolci otthonukból, azóta viszont senki sem tudja hol lehet. Közben a férje egészen döbbenetes módon, vasárnap a lakásukban akasztotta fel magát. Az ügy szálai egyre kuszábbak, de a nő megtalálását még nem adták fel. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A mentőkutyás Lehoczki László is beszállt a keresésbe

A boon.hu cikke szerint a korábban kutyájával több mentési akcióban is résztvevő Lehoczki László is beszállt a keresésbe. Vasárnap szinte egész nap rendőrök helyszíneltek az eltűnt nő házában és környékén. Lehoczki László is a helyszínen tartózkodott. A tragédia ellenére nem adta fel a reményt, hogy az eltűnt asszony nyomára jutnak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Facebook posztjában kért segítséget

Vasárnap esti Lehoczki a közösségi oldalán is jelezte, hogy a hölgyet továbbra is keresik. Mint írta, több feltételezett területet átnéztek, beleértve a házat és környékét, erdőket, régebbi útvonalakat. Segítséget is kért: „Aki 2023. április 26-án 10 órakor a papírgyári buszmegállónál tartózkodott (Lillafüred felé), illetve az 1-es, 15-ös, vagy 5-ös buszon ült, vagy esetleg autóval járt arra, és bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségen vagy hívja a 112 telefonszámot. Ezzel a mi munkánkat is lényegesen tudnák segíteni, ami iránymutatásul szolgálna a további kutatáshoz. Köszönöm!”

A hölgynél voltak iratok, de a telefonját otthon hagyta

Kollárné Angyal Erika tehát múlt szerdán tűnt el Miskolcról. A 69 éves hölgy szerda délelőtt fodrászhoz indult a Rigó utca 40. szám alatti otthonából, de azóta nem tért haza és életjelet sem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A hölgynél iratai nála vannak, de telefonját nem vitte magával. A közzé tett felhívás szerint körülbelül 160-170 centiméter magas és 60 kilogramm súlyú hölgyről van szó. Szürke kabátot viselt, picike fekete hátizsák volt nála.

A férje öngyilkos lett

A kekvillogo.hu is megírta, hogy szerda óta nem találják a miskolci Kollárné Angyal Erikát, aki szerdán fodrászhoz indult, de azóta sem tért haza, egész egyszerűen nyoma veszett. A rendőrség most a férje miatt vonultak ki a Rigó utca 40. szám alá. Kiderült, hogy a férfi felakasztotta magát.

A rendőrség csak részletes tájékoztatást adott

Azt elismerték, hogy Miskolcon öngyilkosság történt, de személyiségi okokra hivatkozva többet nem árulhattak el. A felesége azóta sincs meg, mindez idáig eredménytelen volt a felkutatása.

Összefüggés lehet

Összefüggés lehet a nő eltűnése és a férfi tragikus halála között. Egy arra járó férfi csóválja a fejét. „Éppen elég tragédia volt, hogy nyomtalanul eltűnt a felesége, most meg vele történt ez. Felfoghatatlan…” Egy kerékpáros lassított a rendőrautók láttán és amikor megtudta, hogy miről van szó, rögtön összeállt neki a történet: „Láttam a Facebook-on, hogy keresik a nőt. Az utca neve ismerős volt, gyakran tekerek erre. Tragédia…” – mondta boon.hu-nak.

Eltűnt a lánya

A Kékvillogó.hu írt arról a napokban, hogy egy idős édesanya tett bejelentést a Veszprémi Rendőrkapitányságon hétfőn délelőtt, mert aznap reggel 8 óra körül a Veszprém környéki faluban található otthonából ismeretlen helyre távozott az orvosi kezelés alatt álló lánya – közölte a rendőrség.

Búcsúlevelet hagyott hátra

A 42 éves nő búcsúlevelet hagyott hátra. A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai elsődlegesen az eltűnt lakókörnyezetében kezdték meg az adatgyűjtést és a tanúkutatást. A megszerzett információk alapján a nő a környékbeli fás, bokros területen lehetett, ezért a keresésbe bevonták a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kutyás szolgálatát, Takács Krisztián zászlóst és G-Gomez nevű nyomkövető ebet.

Ha segítségre van szüksége

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Facebook/Lehoczki László