Csütörtökről péntekre virradó éjszaka kigyulladt egy társasház ötödik emeleti, harminc négyzetméteres lakása Budapesten, a huszonegyedik kerületben, a Kossuth Lajos utcában.

Lángolt az egész lakás

A fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezésekor a lakás már teljes terjedelmében égett. Az épületből huszonöt embert kimenekítettek, további huszonkettőt elzárkóztattak.

Egy ember meghalt

A tűzzel érintett lakásban egy ember tartózkodott, akinek az életén már nem lehetett segíteni. A tűz pontos keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem szakemberei még vizsgálják.

Csepel belvárosában történt a tragédia

Megbízható fűtőberendezés kell

A téli hónapokban is fontos, hogy figyeljünk a magunk és otthonunk biztonságára, egyebek mellett azzal, hogy megbízható fűtőberendezést üzemeltetünk – áll a katasztrófavédelem közleményében.

Komoly veszély

Fűtési technológiától függetlenül komoly veszélyt jelenthet, ha a készüléket nem rendeltetésszerűen használjuk, ha szabálytalan a kivitelezés, illetve ha elmulasztjuk a műszaki felülvizsgálatot vagy ellenőrzést.

Tragédia és anyagi kár

A nem megfelelő eszköz miatt jelentős anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetek alakulhatnak ki, amelyek akár tragédiával is végződhetnek. 

Tűz volt a szomszéd kerületben is

Ahogy arról az elsők között beszámoltunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon négy nappal ezelőtt teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres, kétszintes épület a 22. kerületben, a VII. utcában. A környéken élők ettől féltek. Sejtették, hogy az egymás hegyén-hátán tárolt lomok miatt nagy baj lehet a lakóházak között működő rendetlen autószerelő műhelyben. Nyolc embert kísértek ki az ingatlanból.

Pattogott a forró pernye a tetőről

Két hete is tűz volt a 22. kerületben

Alig két hete írtuk, hogy kiégett egy családi ház a 22. kerületben, amikor befutott a segélykérés, a közeli rendőrségről kiment két járőr. Kiabálni kezdtek, meghallották a füstölő, lángoló házból egy nő hangját. Gyorsan bementek érte és élve kihozták. Most életmentő kitüntetést kaptak a budapesti rendőrfőnöktől.

Kiemelt kép: illusztráció