Egy spanyolországi versenyen halt meg a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke. Kalmár Árpád szívinfarktust kapott, hiába vitték be a kórházba, segíteni már nem tudtak rajta. A sportoló 57 éves volt.
Elhunyt a szövetség alelnöke
„Elhunyt Shihan Kalmár Árpád a Magyar Karate Szakszövetség Alelnöke. A Magyar Shinkyokushin Karate Szervezet Branch Chief-e. Kalmár Shihan még kiutazott a múlt heti Shinkyokushin Karate Európa-bajnokságra, Spanyolországba. Valenciában kórházba került egészségi állapota miatt. Halálát szívinfarktus okozta. 57 évet élt. Őszinte részvétünk a Shihan Családjának, hozzátartozóinak. Nyugodj békében Árpi Shihan!” – írta Shinkyokushin Martial Arts Federation Hungary a Facebookon.
Búcsúznak a sporttársak
„Shihan Kalmár Árpád átlépett a fény országába. Tegnap érkeztünk haza Japánból, mely utunk előtt és alatt folyamatos kontaktusban voltunk vele, végig segítette utazásunkat tapasztalataival, részletezte nem túl fényes állapotát, mi meg imádkoztunk érte. A szíve felmondta a szolgálatot. Ő tanulási folyamatnak nevezte állapotát. Elképesztően sokat tett a hazai karate fejlődéséért. Köszönünk Árpi mindent, nem feledünk! OSU!” – így búcsúzik tőle egyik sporttársa.
Meghalt a testépítő
Május elején szintén Spanyolországban, Santa Susannában elhunyt a magyar és nemzetközi rendőr testépítő bajnok, számtalan nemzetközi díj győztese, a rendőrsport és a civil testépítő sportág meghatározó alakja, a 2016-2017 legeredményesebb testépítő és fitnesz edzője (IFBB Hungary Award, Fitbalance Award) Berkes László r. őrnagy. Halálát szívelégtelenség okozta. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Berkes László
Forrás: Facebook
Videóval jelentkezett a versenyről
berkes László, halála előtt pár nappal, közösségi oldalán egy videóval jelentkezett, amelyben azt mondta, a lányok felkészültek a versenyre, mindenkit arra bíztatott, hogy szurkoljon a magyaroknak. Akkor még semmi jel nem mutatott arra, hogy Berkes Lászlónak egészségügyi problémája lett volna.
Berkes László pályája
A Berkes Team SE alapítója ötször szerzett vb-aranyat a fegyveres erők világbajnokságán testépítésben. A Magyar Fitness és Testépítő Szövetségben több funkciót is betöltött. A Testépítő Szakág vezetője volt, és a Bírói Bizottság vezetőségének tagjaként is segítette a sportágat. Ezenkívül az Elit Pro szekció irányítójaként dolgozott, továbbá profi bíróként is tevékenykedett.
Kiemelt kép: Kalmár Árpád – Forrás: Facebook