Elhunyt a jósvafői Kossuth-barlangban eltűnt barlangi búvár, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búvárszolgálatának tagja, akit a szabadidejében végrehajtott tervezett feltáró merülés alatt ért baleset  – közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden este az MTI-vel.

Rátaláltak

A közlemény szerint a kutatási munkálatok a barlangi- és búvármentő szakemberekkel folytatott részletes elemzések és egyeztetések után kedden este a búvárok újabb felderítő merülésével folytatódtak. Az életjelek keresése közben a kutató egység talált rá az eltűnt búvárra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A szakemberek döntenek majd a felhozataláról

A búvárok által készített videófelvételek kiértékelése megkezdődött, a szakemberek annak eredményétől függően döntenek a felszínre hozásról, illetve annak körülményeiről – tették hozzá.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Megrendülésüket fejezték ki

A kutatást koordináló Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János a keresés minden résztvevője nevében fejezi ki megrendülését és részvétét az elhunyt hozzátartozóinak – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó:

Az előzmények

A búvár eltűnéséről itt a BudapestKönyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk Mede Márton többször merült már a Kossuth-barlangban. A korábbi információk tanúsága szerint egy tizenöt méter hosszú, szűk, ismeretlen járatban érte a baleset. Mentésén több mint ötven szakember dolgozott, a helyszínen ott volt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búvárszolgálatának vezetője is, ám a férfi életét már nem tudták megmenteni, holtan találtak rá.

14 éve kutatóbúvár

Mede Márton 2008 óta dolgozott az igazgatóság tűzoltó búváraként, ezalatt számos víz alatti mentésben vett részt.     Szabadidejében barlangi kutató búvárként is dolgozott, e területen is nagy gyakorlatot szerzett. Többször vett részt külföldi kutatóexpedíciókban, szakértők szerint Magyarországon mindössze hat-nyolc búvár rendelkezett az övéhez hasonló tudással és tapasztalattal a barlangi kutató-búvár szakmában – emelték ki.

A Hableány mentésénél is ott volt

A fővárosi tűzoltó a tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon 2014-ben bronzérmet szerzett, a Hableány kirándulóhajó katasztrófája utáni kutatásban és mentésben végzett munkájáért a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel ezüst fokozatával tüntették ki – írta korábbi közleményében a katasztrófavédelem.

A világörökség része

A Kossuth-barlang az Aggteleki Nemzeti Parkban lévő Aggteleki-karszton található. Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. Hidrológiai szempontból is jelentős barlang. Vízfolyása a Jósvafő közelében fekvő Nagy Tohonya-forrást táplálja. A barlang az Aggteleki-karszt és Szlovák-karszt többi barlangjával együtt a világörökség része. Az Aggteleki-karszt hatodik leghosszabb barlangja.

1956-ben tárták fel

A barlang létezését korábban is sejtették, de feltárására csak 1956-ban került sor, jelenlegi végpontját pedig egy évtizedeken keresztül áthatolhatatlannak bizonyuló szifon átúszásával 2010-ben érték el. A barlang és a hozzá tartozó forrás különlegessége, hogy karsztvizének hőmérséklete melegebb, mint a környező karsztforrásoké, amely a mélykarsztból jövő, melegebb vízzel való keveredés eredménye. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: mentőakció a Kossuth-barlangnál – Forrás: Facebook/Magyar Barlangi Mentőszolgálat