Meghalt egy munkás Ecseren, miközben előkészített egy betonkeverőt a munkájához. A szerkezet eközben beindult, a férfit válságos állapotban vitték kórházba.

Tragikus munkahelyi baleset történt pár nappal ezelőtt Ecseren. A 24.hu azt írja, a Fuvartrans Kft telephelyén dolgozó munkás elő szerette volna készíteni az egyik ipari betonkeverőt, amikor beindult a szerkezet. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy meghalt.

Az üzem a lapnak azt mondta, hogy rendőrségi nyomozás folyik az ügyben és nem szeretné, ha írnánk a történtekről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy július 25-én délután egy óra után eddig tisztázatlan okból sérült meg egy 51 éves munkás az ipari betonkeverő tartályban. A mentők válságos állapotban vitték kórházba, ahol nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, amelynek keretében szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.

Kiemelt kép: illusztráció – a fotó nem a baleset helyszínén készült