A BudapestKörnyéke.hu is beszámolt arról a szörnyű balesetről, ami Soltnál történt néhány nappal ezelőtt, s aminek a következtében a mentőápolóként dolgozó családapa a helyszínen meghalt. Feleségét és két gyermekét a balesetet követően kórházba szállították, az anya akkor még kómában volt. Ágnes azonban mostanra már a tudatánál van, így nemrégiben azt a szomorú hírt is megtudta, hogy a férje már nincs többé.

Halálos baleset

Mint megírtuk egy személyautó és egy teherautó üközött össze az 52-es számú főút 44-es kilométerénél csütörtökön 16 óra 55 perc körül. A balesetben egy személy meghalt, valamint többen megsérültek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két mentőhelikopter érkezett

A balesetben érintett két jármű egy kamion és egy Opel személyautó volt. A helyszínre Kecskemétről, Szabadszállásról és Kalocsáról érkeztek mentők, továbbá két mentőhelikopter Balatonfüredtől, illetve Budaörsről.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Meghalt a sofőr

A személyautó vezetője a balesetben elhunyt, a mellette utazó feleségét a mentőhelikopter Budapestre, míg egyik gyermekét Kecskemétre szállította.

Fotó a helyszínről:

MTI/Donka Ferenc

Mentőápoló halt meg

A baleset Bács-Kiskun megyében történt, Solt közelében.  Az elhunyt édesapa mentőápolóként dolgozott, az ő életét kollégái nem tudták megmenteni.

Nyaralásból tartottak hazafelé

Bors a megrázó eset kapcsán azt írta, a család éppen a balatoni nyaralásukból igyekezett hazafelé, amikor a tragédia történt. A lap azt írja, hogy a borzalmas baleset túlélőit, gyerekeket és az édesanyát kórházba szállították, a feleség kómába esett. A párnak egyébként három gyermeke van, ám a harmadik gyermek nem vett részt a nyaraláson, ugyanis kitűnő tanulmányi eredményéért egy iskolai jutalomüdülésen volt éppen.

Imádták a gyerekeiket

A lap beszámolója szerint, az áldozat, Attila és a felesége, Ágnes a legnagyobb boldogságban nevelték három gyermeküket: a 8 éves Edinát, az 5 éves Kingát és a 3 éves Attikát. A családfő nagyon sokat foglalkozott a gyermekeivel. Attila korábban rendőrként dolgozott 15 évig, majd szakmát, hivatást váltott és mentőápolóként folytatta a pályafutását.

Az áldozat édesanyja sokkot kapott

A férfi nagybátyja a lapnak elmondta, hogy a férfi édesanyja gyakorlatilag sokkot kapott, amikor megtudta, mi történt a fiával. Az áldozat édesapja pedig három agyvérzésen van túl, így nagyon nehéz vele kommunikálni. Megpróbálták neki ugyan elmagyarázni, hogy mi történt, de nem biztos, hogy megértette.

Az utolsó pillanatban is családját óvta

A férfi nagybátyja arról is beszélt, hogy látott képeket a balesetről, melyek tanúsága szerint az unokaöccse az utolsó pillanatban is arra ügyelt, hogy a szeretteit mentse, ugyanis úgy irányította az autót, hogy a legnagyobb ütés őt érje. “Ez a legnagyobb szeretet” – mondta zokogva a nagybácsi.

Felébredt az édesanya a kómából

Bors azt írja, az édesanya, Ágnes már túl van az életveszélyen. A családapa fivére a lapnak azt mondta, hogy Ágnes egy darabig még biztosan kezelésre szorul, de már tudatánál van. “Már elmondtuk neki, hogy mi történt Attilával. Megviselte a testvérem, a férje halála, most a gyógyuláson kívül azzal van elfoglalva, hogy a történteket feldolgozza”

A gyerekek szüleiket hiányolják

A Bors úgy tudja, hogy az ötéves Kinga és a hároméves Attika folyamatosan szüleiket hiányolják. Idősebb testvérük, a nyolcéves Edina csak azért nem utazott a családdal, mert a kitűnő tanulmányi eredményei miatt az iskolája elvitte egy jutalomüdülésre. A kislányra jelenleg Csaba vigyáz.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: MTI/Donka Ferenc