Péntek hajnalban tűz ütött ki egy 11. kerületi társasház mélygarázsában, a mínusz második szinten. A lángok több járművet is elértek, köztük egy kisteherautót és hat másik autót. A tűz vélhetően egy töltés alatt lévő elektromos autóból indult ki. 

Nem volt víz a lakásokban

A garázsban hatalmas károk keletkeztek, a levegőben még órákkal az eset után is mérgező anyagok voltak jelen, ezért csak a tűzoltók mehettek le. A garázslejáratot rendőrségi szalaggal zárták le, a bejáratnál rendőrautó állt. A lift nem működött, és több lakásban víz sem volt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

A tűzjelző is kiégett 

A tűz idején mintegy harminc lakó indult el a lépcsőn keresztül, de többen nem hallották a tűzriasztót. Egy helyi lakó a Tényeknek azt mondta: „Több lakó el se indult, vagy nem is hallotta ezt a nagyon rövid tűzjelzést, ugyanis állítólag kiégett a tűzjelző, ami igen komoly aggályokat vet fel a ház tűzvédelmével kapcsolatban.”

Hirdetés

 

 

 

 

 

A garázsajtót is a tűzoltók nyitották ki

Forrás: Katasztrófavédelem

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Besoroltak a garázsba

A tűz miatt az épület áramellátása automatikusan lekapcsolt, a garázskapu pedig lezárt. A tűzoltóknak több mint egy órába telt, mire flexszel ki tudták nyitni. „Több mint egy órába telt, mire flexszel ki tudták nyitni a garázskapu lejárót” – mondta egy lakó. 

Egy holttestet találtak 

A tűz után néhány órával egy 49 éves nő holttestére bukkantak két parkoló autó között. A Tények információi szerint a nő az épületben lakott bérlőként, és valószínűleg nem tudott a tűzről. Reggel lement a garázsba, ahol rosszul lett, és már nem tudott kijönni.

Nem működtek a ventilátorok

Az áldozat füstmérgezést szenvedett, ami a halálához vezetett. Azt egyelőre nem tudni, hogyan jutott le az alagsorba. A pincelejáratot lezárták, a rendőrség halált okozó közveszély okozása miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. A Tények úgy tudja, hogy a garázsban található füstelvezető ventilátorok sem működtek megfelelően. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: Katasztrófavédelem