Véget vetett az életének egy köztiszteletben álló állatorvos még augusztus végén Cegléden. A tragédia híre sokakat ledöbbentett, különösen az, hogy a négygyermekes családapa önkezével dobta el magától az életét, számolt be minderről a cegledipanorama.hu.

Állatklinikát üzemeltetett

A tragédia hátteréről az állatorvos lánya beszélt, aki elmondta, hogy az édesapja három kollégájával és ugyanennyi asszisztenssel nyitotta meg az állatklinikát egy bérelt épületben, az Eötvös téren. Kezdetben minden rendben ment, ki tudta fizetni az alkalmazottakat és a borsos bérleti díjat is, ami akkor már 17 évvel ezelőtt 600 ezer forintra rúgott, az inflációt követően pedig elérte a 800 ezer forintit is. „Ez még ma is irreálisan magas bérleti díj lenne. Miközben csupán alapfelszereltség volt az ingatlanon, bútorokat, röntgent, laborgépet is vásárolt apu oda” – mondta a férfi lánya a lapnak.

Kezdetben minden jól ment

Amíg a dolgok jól mentek az idő alatt az állatorvos és a felesége hitelből felépítettek egy családi házat, ám egy idő után már látni lehetett, hogy nem tudja a cég kitermelni a bérleti díjat, ezért a doktor saját tulajdonban kezdett el gondolkodni. Ekkor svájci frank alapú hitelből vettek egy ingatlan 19 millió forintért, mindez egy évvel a devizahitelek bedőlése előtt történt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elvált a feleségétől

Az ingatlan azonban felújításra és átalakításra szorult, így megterhelték az egyik nagymama házát, a férfi felesége pedig kezes lett. Eközben azonban a pár házassága tönkrement és elváltak, az egyik családi házat pedig 12 millió forint értékben elárverezték.

A rendelőben lakott

Az állatorvos feje felett ekkor kezdtek összecsapni a hullámok, s egy darabig ugyan fizette az egyre magasabb törlesztőket, de aztán a bank tanácsára ezt abbahagyta. „Akkor már marékszám szedte a nyugtatókat. De küzdött, dolgozott… A rendelőben lakott egyedül és volt idő, hogy a fűtést sem tudta fizetni, 6 fokban aludt, mint egy aszkéta, tavasszal mindannyian fellélegeztünk” – mesélte a lánya.

Az utolsó lökés

A lánya szerint az utolsó lökést az adhatta az apjának, amikor az ügyükkel foglalkozó harmadik végrehajtó levelet küldött két hónapja, hogy egy „nevetségesen alacsony összegen” kitűzték az árverést a rendelőre. Az árverezést követően pedig még mindig 98 millió forint tartozása volt, s bár a gyerekei úgy látták, hogy még mindig küzd, hogy megoldja a problémát, végül mégis feladta.

Mentőötlet

„Az volt a mentőötlete, hogy újabb kölcsönt vesz fel és beszáll a licitbe, de a család lebeszélte erről. Azt is mondta, hogy elmegy alkalmazottnak állatorvosi rendelőbe (de a családja szerint az öntörvényűsége miatt erre alkalmatlan lett volna), vagy elmegy külföldre gipszkartonozni, sőt leszázalékoltatja magát és egy otthonba megy. Lánya szerint ekkor már voltak jelei annak, hogy tervez valamit. Kórházba is került, miután egy ültő helyében megvitott egy liter pálinkát, és a vadászfegyverét is elővette, de aztán eltette. Akkor írt egy bocsánatkérő levelet a gyerekeinek, akik ezután úgy látták, apjuk átesik a holtponton.” – mondta a lánya.

A tragédia előtt

„A halála előtti napon, augusztus 23-án még azt mondta, hogy egy rendes ember vette meg az árverésen a rendelőt és beszél vele, hogy visszabérli tőle. Aztán másnap reggel végzett magával.”

Nem tudni, mi zajlott benne

„Nem tudom mi zajlott benne, miért döntött így hirtelen másnap reggel. A tőle megszokott mérnöki pontossággal elrendezett mindent, biztosra ment, 2 óra és öt ember kellett, hogy leszedjék. A rendőrök mondták, hogy nem volt alkoholos befolyás alatt, hanem hidegvérrel döntött. Búcsúlevelet is írt, arról, hogy ennek nincs értelme így és, hogy a padláson van, de ne menjünk fel, hanem kérjünk segítséget és, hogy Bogika semmiképp ne menjen fel. És végül éppen a kishúgom és én találtuk meg… Egy idézetet is írt: „Ne sírj, hogy vége lett, örülj annak, hogy megtörtént.” Apu mindig szerette a színpadiasságot… – mondta a fiatal nő a portálnak.

A volt feleség élete is tönkrement

A család most rendkívül nehéz helyzetben van: az elvált feleség gyakorlatilag elvesztette mindenét, albérletben él, és a közalkalmazotti fizetéséből vonják a 180 ezer forintos törlesztőt már 10 éve. A vak nagymama 10 millióval megterhelt házában él, de már megvolt az értékbecslés, ami után az árverés jön.

Még mindig 98 millióval tartoznak

A devizaválság nyomán elvesztettek tehát egy családi házat, két tanyát, a rendelőnek otthont adó felújított ingatlant és árverezik a nagymama házát is – mindezt úgy hogy a felvett 48 millió forint után még most is 98,8 millió forintot követel a bank. A négy gyerek csak úgy szabadulhat a devizahitel jelentette adósságcsapdából, ha lemondanak az örökségről.

Nem ők az egyetlenek

A tragikus sorsú édesapa lánya azt mondja nem ők az egyetlen család a környéken, akiket a devizahitel tönkretett. „12 éve, mióta ez az ügyünk megy, két végrehajtó cég ment tönkre Cegléden, tudok róla, hogy van olyan végrehajtó, aki szintén öngyilkos lett. Talán nem bírta azt a sok tragédiát, amit látniuk kell… Ide a helyszínre kiérkező rendőr első mondata is azt volt, hogy mostanában nagyon sok ilyen eset van, hogy a devizahitel volt a gyilkosa valakinek.”

Hadházy Ákos is megrendült

Az állatorvos tragédiájáról egyébként Hadházy Ákos független képviselő is hírt adott a közösségi oldalán, mint írta a férfi felette járt az egyetemen. „Rengeteg tragédia híre jut el hozzám, de persze minél közelebbről jönnek ezek a hírek, annál inkább megüti az embert. A devizaadósok küzdelmét sokan hajlamosak azzal elintézni, hogy miért nem vigyáztak magukra. Pedig az évszázad egyik nagy csalásának áldozatai voltak, aminek sok közgazdaságilag is képzett ember is bedőlt. Persze azt senki nem gondolta, mert senki nem mondta előre, hogy a Fidesz gazdaságpolitikájának az egyik alapja a drasztikusan legyengített forint lesz. Az egészen egyébként nem a bankok, hanem a Magyar Nemzeti Bank nyerte a legtöbbet, Matolcsy azokat a százmilliárdokat szórakozza el azóta is. A propaganda szerint a kormány már mindent megoldott” – írta a politikus.

Itt a teljes poszt:

Véget vetett az életének egy köztiszteletben álló állatorvos még augusztus végén Cegléden. A tragédia híre sokakat ledöbbentett, különösen az, hogy a négygyermekes családapa önkezével dobta el magától az életét, számolt be minderről a cegledipanorama.hu.

Állatklinikát üzemeltetett

A tragédia hátteréről az állatorvos lánya beszélt, aki elmondta, hogy az édesapja három kollégájával és ugyanennyi asszisztenssel nyitotta meg az állatklinikát egy bérelt épületben, az Eötvös téren. Kezdetben minden rendben ment, ki tudta fizetni az alkalmazottakat és a borsos bérleti díjat is, ami akkor már 17 évvel ezelőtt 600 ezer forintra rúgott, az inflációt követően pedig elérte a 800 ezer forintit is. „Ez még ma is irreálisan magas bérleti díj lenne. Miközben csupán alapfelszereltség volt az ingatlanon, bútorokat, röntgent, laborgépet is vásárolt apu oda” – mondta a férfi lánya a lapnak.

Kezdetben minden jól ment

Amíg a dolgok jól mentek az idő alatt az állatorvos és a felesége hitelből felépítettek egy családi házat, ám egy idő után már látni lehetett, hogy nem tudja a cég kitermelni a bérleti díjat, ezért a doktor saját tulajdonban kezdett el gondolkodni. Ekkor svájci frank alapú hitelből vettek egy ingatlan 19 millió forintért, mindez egy évvel a devizahitelek bedőlése előtt történt.

Elvált a feleségétől

Az ingatlan azonban felújításra és átalakításra szorult, így megterhelték az egyik nagymama házát, a férfi felesége pedig kezes lett. Eközben azonban a pár házassága tönkrement és elváltak, az egyik családi házat pedig 12 millió forint értékben elárverezték.

A rendelőben lakott

Az állatorvos feje felett ekkor kezdtek összecsapni a hullámok, s egy darabig ugyan fizette az egyre magasabb törlesztőket, de aztán a bank tanácsára ezt abbahagyta. „Akkor már marékszám szedte a nyugtatókat. De küzdött, dolgozott… A rendelőben lakott egyedül és volt idő, hogy a fűtést sem tudta fizetni, 6 fokban aludt, mint egy aszkéta, tavasszal mindannyian fellélegeztünk” – mesélte a lánya.

Az utolsó lökés

A lánya szerint az utolsó lökést az adhatta az apjának, amikor az ügyükkel foglalkozó harmadik végrehajtó levelet küldött két hónapja, hogy egy „nevetségesen alacsony összegen” kitűzték az árverést a rendelőre. Az árverezést követően pedig még mindig 98 millió forint tartozása volt, s bár a gyerekei úgy látták, hogy még mindig küzd, hogy megoldja a problémát, végül mégis feladta.

Mentőötlet

„Az volt a mentőötlete, hogy újabb kölcsönt vesz fel és beszáll a licitbe, de a család lebeszélte erről. Azt is mondta, hogy elmegy alkalmazottnak állatorvosi rendelőbe (de a családja szerint az öntörvényűsége miatt erre alkalmatlan lett volna), vagy elmegy külföldre gipszkartonozni, sőt leszázalékoltatja magát és egy otthonba megy. Lánya szerint ekkor már voltak jelei annak, hogy tervez valamit. Kórházba is került, miután egy ültő helyében megvitott egy liter pálinkát, és a vadászfegyverét is elővette, de aztán eltette. Akkor írt egy bocsánatkérő levelet a gyerekeinek, akik ezután úgy látták, apjuk átesik a holtponton.” – mondta a lánya.

A tragédia előtt

„A halála előtti napon, augusztus 23-án még azt mondta, hogy egy rendes ember vette meg az árverésen a rendelőt és beszél vele, hogy visszabérli tőle. Aztán másnap reggel végzett magával.”

Nem tudni, mi zajlott benne

„Nem tudom mi zajlott benne, miért döntött így hirtelen másnap reggel. A tőle megszokott mérnöki pontossággal elrendezett mindent, biztosra ment, 2 óra és öt ember kellett, hogy leszedjék. A rendőrök mondták, hogy nem volt alkoholos befolyás alatt, hanem hidegvérrel döntött. Búcsúlevelet is írt, arról, hogy ennek nincs értelme így és, hogy a padláson van, de ne menjünk fel, hanem kérjünk segítséget és, hogy Bogika semmiképp ne menjen fel. És végül éppen a kishúgom és én találtuk meg… Egy idézetet is írt: „Ne sírj, hogy vége lett, örülj annak, hogy megtörtént.” Apu mindig szerette a színpadiasságot… – mondta a fiatal nő a portálnak.

A volt feleség élete is tönkrement

A család most rendkívül nehéz helyzetben van: az elvált feleség gyakorlatilag elvesztette mindenét, albérletben él, és a közalkalmazotti fizetéséből vonják a 180 ezer forintos törlesztőt már 10 éve. A vak nagymama 10 millióval megterhelt házában él, de már megvolt az értékbecslés, ami után az árverés jön.

Még mindig 98 millióval tartoznak

A devizaválság nyomán elvesztettek tehát egy családi házat, két tanyát, a rendelőnek otthont adó felújított ingatlant és árverezik a nagymama házát is – mindezt úgy hogy a felvett 48 millió forint után még most is 98,8 millió forintot követel a bank. A négy gyerek csak úgy szabadulhat a devizahitel jelentette adósságcsapdából, ha lemondanak az örökségről.

Nem ők az egyetlenek

A tragikus sorsú édesapa lánya azt mondja nem ők az egyetlen család a környéken, akiket a devizahitel tönkretett. „12 éve, mióta ez az ügyünk megy, két végrehajtó cég ment tönkre Cegléden, tudok róla, hogy van olyan végrehajtó, aki szintén öngyilkos lett. Talán nem bírta azt a sok tragédiát, amit látniuk kell… Ide a helyszínre kiérkező rendőr első mondata is azt volt, hogy mostanában nagyon sok ilyen eset van, hogy a devizahitel volt a gyilkosa valakinek.”

Hadházy Ákos is megrendült

Az állatorvos tragédiájáról egyébként Hadházy Ákos független képviselő is hírt adott a közösségi oldalán, mint írta a férfi felette járt az egyetemen. „Rengeteg tragédia híre jut el hozzám, de persze minél közelebbről jönnek ezek a hírek, annál inkább megüti az embert. A devizaadósok küzdelmét sokan hajlamosak azzal elintézni, hogy miért nem vigyáztak magukra. Pedig az évszázad egyik nagy csalásának áldozatai voltak, aminek sok közgazdaságilag is képzett ember is bedőlt. Persze azt senki nem gondolta, mert senki nem mondta előre, hogy a Fidesz gazdaságpolitikájának az egyik alapja a drasztikusan legyengített forint lesz. Az egészen egyébként nem a bankok, hanem a Magyar Nemzeti Bank nyerte a legtöbbet, Matolcsy azokat a százmilliárdokat szórakozza el azóta is. A propaganda szerint a kormány már mindent megoldott” – írta a politikus.

Itt a teljes poszt:

Ha segítség kell 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Ceglédi Panoráma