Elfogták a ceglédi járőrök azt az 52 éves férfit, aki a gyanú szerint egy pajszerrel olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. Azóta őrizetben van.

Összeverekedtek

Egy ceglédi laktanya dolgozója kért két férfi verekedése miatt rendőri segítséget november 17-én délután. A percek alatt kiérkező járőrök véres ruhában és vascsővel a kezében érték tetten az 52 éves N. Józsefet, aki a gyanú szerint egy késsel megsebesítette azonoskorú férfi ismerőse kezét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Vér borította a támadó ruháját

Az áldozat könnyű sérülést szenvedett, a támadó ruháját borító vér mennyisége azonban valami komolyabb és súlyosabb történtekre utalt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Holttestet találtak

A ceglédi rendőrök nyomozása után a helyszínen egy férfi holttestét találták, amit bántalmazás nyomai borítottak, sok vért vesztett, amelynek egy része a pajszerrel tetten ért N. József ruhájára kerülhetett. 

Halálra verte áldozatát

Az elsődleges vélemény szerint N. József olyan erővel ütötte 46 éves áldozatát, hogy koponyacsont sérülést, koponyaűri vérzést, agyzúzódást szenvedett. Az okozott sérülések vezettek nagy valószínűséggel halálához – írja a police.hu. 

Bevitték az elkövetőt

Rövid kihallgatás

N. József kihallgatása nem nyúlt hosszúra, a gyanúsítás ellen panaszt nem tett, mindössze annyit mondott: „nem emlékszek semmire”. Ehhez minden bizonnyal az alkohol és gyógyszer koktélja is hozzájárult.

Kés is volt a tettesnél

A helyszín

A gyilkos szerszám

Őrizetbe vették

Az 52 éves férfit őrizetbe vették, vele szemben emberölés és testi sértés a vád. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntető-eljárást indított, egyben kezdeményezték a férfi letartóztatását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a gyilkosság helyszíne. Fotó: police.hu