Egy sülysápi telken álló lakókocsihoz érkezett 2022. március 25-én éjjel 1 óra után orvos, majd rendőrök. Az 51 éves, szúrt lábsérülést szenvedett áldozaton már nem tudtak segíteni, elvérzett. Az elhunyt párja állította, a férfi magának okozta a végzetesnek bizonyult sérülést.

Kételkedtek a nő szavaiban

A címen elsőként megjelent helyi járőrök a nő által elmondottakat kétkedve hallgatták, a helyszínen tapasztalt körülmények, adatok inkább utaltak idegenkezűségre, ezért további rendőri egységeket, köztük életvédelmis nyomozókat kértek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó a helyszínről:

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Terepszemle

A bűnügyi technikusok lépésről lépésre megkezdték a biztosított terület átvizsgálását, a nyomozók pedig a terepszemle és adatgyűjtésük után egyetértettek a járőrökkel – az áldozat 26 éves élettársát előállították, számolt be róla honlapján a rendőrség.

Helyszíni felvétel:

A nő beismerte a tettét

F. Nikoletta kihallgatásán beismerte, párjával összevesztek, szó szót követett, a vitát egy felkapott konyhakéssel zárt le.

A gyilkos fegyver:

Eljárás folyik

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

FRISS!

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: police.hu