Közösségi oldalán keresi halottnak nyilvánított fiát Tóth Margit. Az idős asszony az egykori Jugoszlávia területén él, azt mondta, ikrei születése után pár nappal közölte vele az orvos, hogy az egyik kisfiú meghalt. Az édesanya ezután nem látta csecsemője holttestét és hivatalos dokumentumot sem kaptak arról, hogy a kisfiú meghalt.

51 éve született gyermekét keresi

„Tóth Margit vagyok a régi Jugoszláviában születtem. Két egészséges fiúgyermeknek adtam életet 1971.08.31-én a szabadkai kórházban. Pár napra rá hirtelen közölték, hogy egyikük elhunyt, nem adtak ki papírokat, sem a baba holttestét” – így kezdi Facebook bejegyzését az az idős asszony, aki több mint 50 éve veszítette el egyik fiát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem látta a holttestet

„Makk egészségesen, természetes úton hoztam világra a fiaimat 1971. augusztus 31-én. Meg is nézhettem őket, aztán még négy napig rendszeresen hozták oda az ágyamhoz a babákat etetésre. Aztán a főorvos váratlanul hozzám vágta, hogy az egyikük, Tivadar meghalt, de „ne aggódjak, még fiatal vagyok, lehetnek még gyerekeim”. Egy papírcetlire azt írták, tüdőgyulladást kapott, de nekem meg sem mutatták, a kis testét pedig sosem adták ki, nem temethettük el, pedig még egy hónapig bent voltam a másik fiammal, Rolanddal” – emlékezett vissza a szörnyű történetre a Blikknek Tóth Margit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Emberkereskedelem áldozata lehet

A 72 éves asszony azt gyanítja, hogy csecsemője is annak a szörnyű hálózatnak lett az áldozata, amely évekkel ezelőtt került napvilágra. „Akkor fájó szívvel belenyugodtam ebbe, de azóta döbbenetes dolgok kerültek felszínre. Több ezer anya járt ugyanígy a régi Jugoszlávia területén 1970 és 2000 között, ugyanilyen módon közölték velük, az egyik ikergyerek meghalt pár naposan, hiányzó dokumentumok minden esetben” – írja közösségi oldalán Tóth Margit.

Csecsemőket raboltak el

Évtizedeken keresztül bevett gyakorlatnak számított az egykori Jugoszláviában, hogy csecsemőket rabolnak el születésük után és adnak tovább jó pénzért. Több ezer család érintett az elképesztő bűncselekmény-sorozatban, s köztük lehet az a most 72 esztendős asszony is, aki most a közösségi oldalán keresztül próbálja kideríteni, mi történhetett a kisfiával.

Senki sem támogatta az asszonyt

Margit néni gyermekei szüléskor mindössze 21 éves volt, a férje, János akkor katonaként teljesített szolgálatot, a szülei pedig nagyon betegek voltak, így a lelkileg teljesen megtört édesanyát senki nem tudta támogatni abban, hogy megbizonyosodjon a kórház állításáról.

Csecsemők ezrei tűntek el

Csak évtizedekkel később derült ki, hogy az 1970-es évektől kezdve csecsemők ezrei tűntek el a szerbiai kórházakból, az anyáknak az orvosok azt mondták, gyermekük meghalt, ám egyre több jel utal arra, hogy a babákat a kórházi személyzet eladta pénzes örökbefogadóknak, sokszor külföldre.

Nagyon sok pénzért adták a gyerekeket

A volt jugoszlávi területén élő, még ma is gyászló szülők szerint az állam szervezetten lopta el a gyermekeket, 15-40000 euróért (német márkában a kétszerese anno) adhatták el őket főleg Nyugat-Európába és Skandináviába.

Az igazságért harcol

„Én is, most 72 évesen megpróbákozom a felkutatásával, hátha sikerül. Nem akarom szétválasztani a családjától, csak tudni szeretném, jól van-e, és tényleg életben van” – írta Margit néni közösségi oldalán.

Vizsgálat indult

Néhány évvel ezelőtt a károsult szülők, valamint az EU és az Európai Emberi Jogi Bíróság nyomására a szerb kormány még egy testületet is létre hozott annak kiderítésére, mi lett a sorsa azoknak az újszülötteknek, akiket annak idején a szülészeti osztályokról raboltak, majd adtak el gyermekvásárlóknak.

Nincs dokumentum az eltűnt csecsemőről

„Amikor először hallottam erről, azonnal felötlött bennem, hogy eladhatta a kórház a kisfiamat. Elmentem a kórházba, hogy megnézzem a kartonomat, utánanyomozzak, de mindhiába. Azóta beszéltem több édesanyával is, akiknek szintén így jártak. Érdekes, mindegyik esetben vasárnapra esett az eltűnés” – magyarázta a könnyeivel küszködve a nyugdíjas asszony.

Fénykép alapján keresteti fiát

Ügyvédet fogadni nincs pénze, így az utolsó reménye, hogy a másik fia fényképeit látva, esetleg az újságon keresztül magára ismer és jelentkezik a halottnak hitt gyereke. A tragédia után négy évvel született egy másik fia is, aki jelenleg Budapesten él, és az ő javaslatára tették fel több nyelven is Margit közösségi oldalára a történetet.

Többször kereste a fiát

„Nem célom, hogy kiszakítsam a családjától, de ha sikerülne megtalálni, szeretném vele tartani a kapcsolatot. Sokszor belevágtam már, hogy megkeresem, de mindig falakba ütköztem. Ez most az utolsó esélyem. Nem akarok addig meghalni, amíg ki nem derül az igazság. Kérem az Istent, adjon jelet róla, hogy él a fiam” – sírta el magát Margit.

Hatezer gyermeket rabolhattak el

Mintegy 6 ezer gyermeket raboltak el a kórházi személyzet tagjai és a közvetítők, de vannak olyan feltételezések is, amelyek szerint a szervezett bűnözés már az 1950-es években megszervezte a szerbiai gyermekrablásokat és az áldozatok száma tízezer körül lehet.

Segített a DNS-teszt

Az Igazságot és Igazságosságot a Babáknak nevű egyesület nemrég közölte: megszületett az első siker egy 40 éve eltűnt csecsemő ügyében. DNS-teszt igazolta, a nevelőszülőknél nevelkedett Mladan Radivojevic édesanyjának gyanúját, fiát a krusevaci kórház szülészetén 1981-ben elrabolták. A történet minden eleme megegyezik Margitéval.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mladan Radivojevic találkozása édesanyjával

Kiemelt kép: az eltűnt fiú ikertestvérének fotója – Forrás: Facebook/Tóth Margit