Életét vesztette egy 20 éves fiatal, miután szórakozni és fürödni ment barátaival a komáromi Holt-Vágba, majd elmerült a vízben.

Elmerült a vízbe

Életét vesztette egy 20 éves fiatal, miután fürödni ment barátaival a komáromi Holt-Vágba, majd elmerült a vízben. A 20 éves Richard 2-3 barátjával bement a vízbe, amikor azonban kifelé úszva hátranéztek, Richard már sehol sem volt.   A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Túlbecsülte képességét

A fiatal vélhetően túlbecsülte úszási képességeit – írja a Paraméter. A rendőrök, tűzoltók, valamint a helyi polgárőrség is keresni kezdte a fiatalt, csónak mellett egy drónt, valamint más speciális eszközt is bevetettek.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Megtalálták a holttestet

A keresőakció hétfőn is folytatódott, végül nem sokkal déli 12 óra után, kb. 40 méterre a parttól – ahol a víz mélysége elérheti akár a 4 métert is – a rendőrök megtalálták a fiatal holttestét. A tűzoltók segítségével sikeresen a partra juttatták.

Ittas volt

A tragédiában vélhetően az alkohol is közrejátszott, ugyanis az egyik srác szervezetében több 2 ezreléket állapítottak meg. A rendőrség halálokozás ügyében indított vizsgálatot, a halál pontos okának megállapítása érdekében boncolást rendeltek el.

Gyümölcsösben dolgoztak

Július elején nyári munkára érkezett rokonaihoz Tatabányára az a két kiskorú gyermek, akik egy szári gyümölcsösben dolgoztak. A két tini a nagy melegben úgy döntött, hogy a közeli öntözővíz-tározóban lehűti magát, ám annak ellenére mentek bele a vízbe, hogy egyikük se tudott úszni, így elmerültek.

Agyhalott volt a lány

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, majd a mentősök folytatták az újraélesztést. Mindkét gyermeket kórházba szállították. A kisfiú szinte azonnal meghalt, a lány életéért még napokig küzdöttek. Lélegeztetőgép tartotta életbe, végül őt sem sikerült megmenteni.

Ketten fulladtak vízbe

Június végén agy anya és hatéves kislánya fulladt bele a Máriakálnokhoz tartozó Malomdűlőben, a Boglárka utcában lévő tóba.  A 27 éves nő holttestére horgászok figyeltek fel.

Gyerekruhákat találtak a parton

A parton azonban egy gyermek ruházatát is megtalálták, így a hatóságok keresni kezdték a másik személyt is. Nemsokkal később bukkantak a hatéves kislány holttestére.

Ukrán állampolgárok voltak

Az áldozatok ukrán állampolgárok, ám Mosonmagyaróváron laktak. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, valószínűleg baleset történt.   A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Holt-Vág – Forrás: komarononline.sk