Szakadékba zuhant egy 58 éves férfi csütörtök reggel a Teve-sziklánál, Pilisborosjenő közelében. A férfi hajnalban indult útnak az erdőbe, majd egy járható ösvényen – a sziklafal széléhez közel – megcsúszott és több mint hat métert esett a mélybe.

Egyedül túrázott

A férfi egyedül túrázott a térségben, amikor egy szakadékhoz közeli, kavicsos részen megcsúszott, majd mintegy 6 métert zuhant. A szerencsétlenül járt férfi túlélte az esést, ám súlyosan megsérült. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hívta a feleségét

Az esés után maradt annyi ereje, hogy felhívta a feleségét, végül a nő szólt a mentőknek. A tűzoltók is azonnal a helyszínre siettek és kötelekkel emelték ki a szakadékból a mozgásképtelen férfit, majd átadták a mentőszolgálat munkatársainak. A szakemberek szerint ilyen jó időben nagyon sokan túráznak, emiatt pedig több is a baleset.

Koponyasérülést szenvedett

A Tények riportjából kiderült, hogy a férfi koponyasérülést szenvedett, továbbá a mellkaást és a hátát is fájlalata. Győri Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a férfit a helyszíni ellátást követően a baleseti osztályra vitték.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A riport itt nézhető vissza:

Sérült túrázót mentettek Nagymarosnál

Ahogyan azt a BudaPestKörnyéke.hu is megírta május végén Nagymarosnál mentettek meg egy sérült túrázót. Mint akkor beszámoltunk róla a bajba jutott kirándulón a váci hivatásos, valamint a nagymarosi önkéntes tűzoltók segítettek a Nagymaroshoz tartozó Julianus kilátónál. A túrázó megcsúszott és bokasérülést szenvedett, ezért nem tudott lejönni a kilátótól.

Terepjáróval mentek érte

A nagymarosi önkéntes tűzoltók terepjáróval mentek fel a kilátóig és hozták le onnan a sérült túrázót a Köves-mezőig – derül ki akkor a Katasztrófavédelem közleményéből.

Felhozták a mélyből

A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról az esetről is, hogyy lezuhant egy túrázó a Pes-kő-barlangnál Vértestolna közelében, szintén májusban. A tűzoltók kötélpályát építették ki, hogy a 15 éves fiút felhozzák a mélyből – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. 

Önkéntes tűzoltók segítettek

A bajba jutott fiatalnak a tatabányai hivatásos, valamint a vértestolnai, a tardosi és a tarjáni önkéntes tűzoltók segítettek, miután felhozták, hordágyon vitték az útra, ahol átadták a mentőknek.

Súlyosan megsérült

A fiú mindkét lábán nyílt lábszártörést szenvedett. A barlanghoz nem vezet jelzett turistaút, oda csak sziklapárkányon lehet eljutni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Tények videorészlet