3 év és 6 hónapot kért az ügyészség arra az 54 éves férfira, aki 2019 novemberében brutálisan összeverte Orosz Bernadettet, a bujáki honvéd üdülőben tartott rendezvényen. Az áldozat szerint ez igencsak kevés ahhoz képest, hogy tetten érték a volt párját, aki többször is bántalmazta.

Folyamatosan bántalmazta barátnőjét

A volt katonatiszt és a nő 2018-ban ismerkedett meg egymással, de a kapcsolatuk a férfi féltékenysége miatt sok konfliktust szült. 2019 júniusában egy családi rendezvényen vettek részt, ahol összevesztek, az ittas férfi a nő fejét a falhoz verte, majd a menekülő nőt kétszer is tarkón ütötte. Később a nő miskolci otthonába utaztak, ahol a férfi a teraszon megtépte a nő haját és megpofozta őt.

Többször arcon ütötte

Néhány hónap múlva K. István a hajnali órákban saját kulcsával bement Orosz Bernadett otthonába, felébresztette őt, beszélgetni kezdtek, de ezúttal is összevesztek, és az ügyészség szerint a férfi többször is nagy erővel arcon ütötte a nőt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kizárta a szobából a férfit

Két évvel ezelőtt a pár egy bujáki honvéd üdülőben vett részt egy rendezvényen. Vacsora után az emeleti szobájukban az ittas férfi újra féltékenykedni kezdett, majd az így kialakult veszekedés során a homlokán ütötte a nőt, aki ezután kizárta őt a szobából.

Újra rárontott

Később a férfi az ajtót betörve rárontott, és gátlástalanul, hosszasan bántalmazta Bernadettet, aki egyszer ki tudott menekülni a szobából és segítségért kiáltott, de a férfi a szobába visszahúzva ezután is tovább verte őt.

Életveszélyesen megsérült

A brutális bántalmazásnak a vendégek és az üdülő dolgozói vetettek véget, miután meghallották az asszony segélykiáltásait. Orosz Bernadett az arcán és a fején zúzódásos és töréses, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, ám a támadás erejére, a támadott területekre, valamint a bekövetkezett sérülésekre figyelemmel fennállt a lehetősége az életveszélyes sérülések keletkezésének is.

A Facebookon tette közé fotóit

Bernadett ezután durva fotókat posztolt a Facebook oldalára, arról, hogy mit tett vele a férfi. Azt is leírta, hogy a férfi a honvédségnél dolgozik és nem először bántalmazta őt.

Ezt írta az esetről

„..kötelességemnek tartom felhívni a figyelmet arra, hogy miért fontos menekülni és soha hátra nem nézni egy nárcisztikus személytől. Mert különben nem biztos, hogy túléled. Nekem szerencsém volt. Igaz ez a harmadik és remélem, hogy egyben az utolsó bántalmazása/gyilkossági kísérlete volt ellenem csak azért, hogy ha már az övé nem lehetek, másé se legyek. Az orromat eltörte, a fejem és testem szétzúzta ököllel, hajam kitépte, majdnem sikerült megfojtania, fogamból letört, össze vissza dobált mint egy rongybabát, a fájdalomtól magam alá vizeltem…….. Hiába folyt a vérem és könyörögtem, sokkos állapotban is az életösztönnel felülmúlva logikus érveket sorakoztattam fel, hogy miért nem lenne neki jó, ha megölne engem, nem érdekelte egyik érv sem. Csak az, hogy elpusztítson és soha többé senkié ne lehessek” – írta Facebook oldalán akkor a hatgyermekes anya.

Így nézett ki Orosz Benadett a bántalmazás után

Forrás: Facebook

Többször kért segítséget

A nő arról is írt, hogy hiába kért távoltartási végzést és személyi védelmet, nem kapott, mert a jogszabályok ezt nem tettel lehetővé. Végül a kórház tett feljelentést, miután Bernadett életveszélyes állapotba került be.

Kirúgták a honvédségtől a férfit

Az eset nyilvánosságra kerülése után a Honvédelmi Minisztérium közleményben tudatta, hogy soron kívül megszüntették a bántalmazó szolgálati viszonyát. „A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség, még az önkéntes tartalékos katonák esetében is elítéli a nők elleni erőszak minden formáját”.

Vádat emeltek ellene

Hétfőn a Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a férfi ellen. 3 év 6 hónapot és négy év közügyektől eltiltást kértek a volt katonára, amennyiben az előkészítő ülésen beismeri tettét.

Kevésnek tartja az kért ítéletet

„Az ország világ láthatta, hogy néztem ki. Úgy gondolom, hogy egy emberi életért ez kevés, hiszen csak a szerencsén múlt, hogy nem maradtam ott. Főleg úgy, hogy bűnismétlő magatartást folytatott,  és a mai napig életveszélyben vagyok, hiszen a debreceni baltás gyilkostól sem mentette meg a feleségét a távoltartási végzés. Szerintem ez így kevés” – mondta a 24.hu-nak Orosz Bernadett.

Maradandó károsodást szenvedett

A hatgyerekes anyuka azt mondta, hogy mind a mai napig kihatással van az életére a két évvel ezelőtti brutális bántalmazás. „A látásom már sohasem lesz a régi, maradandó szemüreg károsodást szenvedtem a bántalmazás miatt. Az orromat kétszer is megműtötték, ha felemelem a fejem, akkor még mindig látszik, hogy el van ferdülve, az is krónikus gyulladásban van”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Orosz Bernadett – Forrás: TV2