Hivatali vesztegetés miatt nyomoznak az Agrárminisztériumban; az ügy érintettje Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek a felmentését szerdán kezdeményezi a miniszter – tudatta a szaktárca az MTI-vel szerda este.

Felmenthetik a posztjáról

A közlemény szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az ügy érintettje az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára, Nagy János. Nagy István agrárminiszter szerdai nappal kezdeményezi a helyettes államtitkár felmentését tisztsége alól. A minisztérium mindenben segíti az ügyészség munkáját – írták a közleményben

FRISS!

Szájer József cselekedete nem elfogadható és nem védhető – mondta Orbán Viktor

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Közleményt adott ki az agrártárca

Az ügyben szerda este az agrártárca közleményt adott ki. Ebben az alábbit írták: „A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az ügy érintettje az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára, Nagy János. Nagy István agrárminiszter a mai nappal kezdeményezi a helyettes államtitkár felmentését a tisztsége alól. A minisztérium mindenben segíti az Ügyészség munkáját.”

Már korábban lehetett tudni, hogy őrizetbe vettek valakit

A KNyF vezetője, Keresztes Imre szerdán a déli órákban közölte az MTI-vel név említése nélkül, hogy korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vettek őrizetbe egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt. Mint közleményében írta, „hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette” és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben.

Az ügy háttere

2020 nyarán egy vegyes gazdálkodási tevékenységet végző, állattenyésztéssel is foglalkozó vállalkozó pályázati úton igénybe vehető állami támogatással új mezőgazdasági vállalkozás beindítását tervezte. A megalapozott gyanú szerint a vállalkozó jogtalan előnyt ajánlott azért, hogy egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő hivatali pozíciójából fakadó kapcsolatainak felhasználásával segítséget nyújtson a beruházáshoz szükséges pályázat sikeres elnyeréséhez és földterületek megszerzéséhez.

Így szerzett több száz millió forintot

A vállalkozó a hivatali befolyás érvényesítésével elnyerni tervezett több száz millió forintos – vissza nem térítendő – támogatás miatt várhatóan sikeres cégből 5 százalékos tulajdonrészt ajánlott a minisztériumi tisztségviselőnek. A vezető beosztású hivatalos személy az ajánlatot elfogadta, és az ígért tulajdonrészt az újonnan alapított mezőgazdasági vállalkozásban megszerezte, írja a Magyar Hang.

Gyanúsítottként hallgatták ki őket

Keresztes Imre közlése szerint az ügyészség mindkét elkövetőt gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetüket, és indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

Egyik botrány a másik után

Éppen csak kirobbant a Szájer József botrány, máris itt a következő. Mint ismert és ahogyan az a BudapestKörnyéke is megírta belga lapok arról számoltak be, hogy pénteken Brüsszelben egy szexpartira csapott le a helyi rendőrség, ahol drogot is találtak. Azóta kiderült, Szájer is ott volt a homoszexuális szexpartin.

Kiemelt kép: Illusztráció