Metróvonal bővítés, repülőtéri gyorsvasút, egy új Duna híd, alagút a Déli és Nyugati pályaudvar között. Jól hangzó tervekről beszélt a főpolgármester és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár egy konferencián.

A fejlesztési tanács elé kívánom vinni, a 3-as metró középső szakaszának rekonstrukcióját, valamint a Káposztásmegyerig való meghosszabbítását. Továbbá a fogaskerekű fejlesztését, a BKV járműállomány megújítását és az Aquincumi híd építését – mondta Tarlós István főpolgármester a Portfolio Budapest 2030 konferencián.

Tudtad, hogy a BudaPestkörnyéke.hu egy 100 évvel ezelőtt is létezett agglomerációs újság modern változata? Cikkeinket havonta már 300 ezer alkalommal olvassák. Köszönjük, hogy te is itt vagy!

Hirdetés

 

 

 

 

 

Foglalkozásunknál fogva mi mindannyian budapestiek vagyunk, Budapest a munkánk, Budapest a szenvedélyünk. A 21. század következő évtizedeiben a város legsikeresebb korszaka köszönthet ránk, 2030-ra Budapest lehet az egyik, ha nem a legjobb város Európában – mondta el Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Az államtitkár szerint a fővárostól nem várható el, hogy önerőből megvalósítsa azt, amire a budapestieknek és Magyarországnak szüksége van, ezért kell ebben az államnak támogatnia.

A jövő Budapestje

A jövő Budapestjéről rendezett délelőtti szekcióülésen a kormányzati fejlesztési lehetőségekről szóló előadásában az államtitkár hangsúlyozta: a mindenkori kormány nem hagyhatja magára Budapestet, és nem is gyámkodhat felette, az egyetlen helyes magatartás a város szabadságát tiszteletben tartó, jó együttműködés – amibe beleférnek a viták is – a fővárosi önkormányzattal.

Megjegyezte: különösen fel kell készülni a vitákra, ha olyan rutinos, kompromisszumot nem ismerő ember képviseli a város érdekeit, mint Tarlós István főpolgármester. Fürjes Balázs szerint Budapest soha nem látott esély kapujában áll, a 21. század következő évtizedeiben a város valaha volt legsikeresebb korszaka köszönhet rá, és 2030-ra a városi életminőség és a város vonzereje alapján Budapest „Európa top3 fővárosának egyike lehet”, „ha nem rontjuk el”.

A fejlődéshez szükséges külső-belső, anyagi és szellemi feltételek rendelkezésre állnak. Szerinte szükség van még a sikerhez kipróbált, tapasztalt, cselekvőképes városi vezetőre, ezért „tették le a garast” Tarlós István mellett.

Fürjes Balázs jelezte, a sikerhez kívánatos a városvezetés és a kormányzat közötti jó együttműködés, a „háborúskodás helyett” a bizalmon és tiszteleten alapuló közös munka. Az eredményes városépítéshez szükség van egy jó mestertervre, egy ambíciózus és reális városépítési tervre is – tette hozzá az államtitkár.

Egyensúlyt kell találni a fejlesztések során abban, hogy a főváros a budapestiek otthona, ezért élhetőnek kell lennie, és közben a nemzet fővárosaként méltóságtelinek, „kisugárzóbbnak” is kell lennie. Erre még „rárakódik” az európai minőség is, hogy Budapest lehet Közép-Kelet-Európa valódi központja.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy mostantól minden lényeges budapesti közfejlesztés ügye a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában dől el. Úgy vélte, 1990 óta a budapesti közfejlesztésekkel, beruházásokkal kapcsolatban még soha nem volt olyan erős a főpolgármester és a fővárosi önkormányzat pozíciója a kormánnyal szemben, mint most.

2030-as tervek

Fürjes Balázs szólt a Budapest 2030 közfejlesztési tervről is. A kormány és a főváros 2019 végéig közösen készíti el Budapest tízéves, 2030-ig szóló közfejlesztési tervét, amely – szavai szerint – nem lehet csak a városvezetés és a kormány belügye, hanem közösségi tervezésre, párbeszédre van szükség. Ezért arra hívnak mindenkit, aki Budapesttel foglalkozik, hogy segítsen „kitalálni” Budapestet, beszéljenek a kihívásokról, lehetőségekről, arról, hogyan tehető jobbá, kényelmesebbé a budapestiek élete.

Hamarosan honlap is indul, ahol javaslatokat lehet tenni a fejlesztési irányokra. A „Budapest-párbeszédet” tavaszig folytatják, és a javaslatok alapján állítják össze a Budapest 2030 tervet.

Vonat indul a repülőtérre

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, érdemes a vasútba fektetni, és példaként említette, hogy 2012-2017 között a felújított esztergomi és székesfehérvári vonalakon több mint 50 százalékkal nőtt az utasok száma.

Elmondta, egyes esetekben már „fojtogatja” a kötöttpálya a várost, ami akár a fejlődés gátja is lehet. Mint mondta, a vasúttársaság évente 140 millió utast szállít, ezen felül évi 80 millió utast szállítanak a HÉV-ek.

A vasúttársaság fejlesztési tervei között említette a Keleti, illetve Nyugati pályaudvar kimenő vágányainak számának megduplázását, a Nyugati, illetve Déli pályaudvar földalatti vágánnyal való összekötését, a Déli összekötő vasúti híd harmadik vágánnyal történő bővítését, új megállók létesítését, a zuglói és a kőbánya-kispesti megálló felújítását, valamint a belváros és a légikikötő közötti vasúti kapcsolat létesítését.

Mint mondta, a kormány előtt van a javaslatuk, a cél az, hogy 20 percenként tudjanak szerelvényeket indítani, amelyek 15-20 perc alatt érnek ki a belvárosból a repülőtérre.

Kiemelt kép: illusztráció