Érd és Tárnok határában körforgalom kialakításával lesz biztonságosabb a közlekedés. A Vadlúd utca és a Zámori utca kereszteződésében megvalósuló beruházás egymilliárd forintba kerül. 

Jöhet a látványosabb rész!

A kivitelezők már eddig is dolgoztak a közműkiváltásokon és a terület előkészítésén, a következő fél évben pedig a látványosabb útépítési része valósul meg a beruházásnak. Ez egyben természetesen ideiglenes forgalomkorlátozással is jár. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Burkolatmarás márciusban

Márciusban folytatják a közműkiváltásokat, és a burkolatot mind a négy érintett útvonalon (Sóskúti, Zámori, Vadlúd és Rákóczi út) átvágják, illetve március közepétől április közepéig végzik el a burkolatmarási munkákat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiépítik az ágakat

Áprilisban és májusban a Rákóczi úti ágat építik ki Tárnok felé, júniustól július közepéig építik ki a Vadlúd utcai és a Sóskúti úti ágat, ezt követően pedig a Vadlúd utcai és a Zámori úti ágat alakítják ki, majd pedig az új csomópont valamennyi ágát szilárd burkolattal ellátva adják át a közlekedők számára.

Ősszel végzik a forgalomtechnikai munkákat

Szeptemberben építik majd meg a körforgalom középszigetét és az elválasztó szigeteket, végül pedig szeptemberben és októberben megépítik a kopóréteget, és elvégzik a forgalomtechnikai munkákat. 

Már nekiláttak a munkának

Közös kérés teljesül

 „A két város életében új korszak kezdődik. Ez egy nagyon problémás csomópont volt, számtalan balesettel, és nagyon sokan kérték, hogy előrelépés történjen az ügyben” – emlékeztetett Csőzik László, Érd polgármestere az erdmost.hu cikkében.

„Mindenki az ügy mellé állt”

2019-ben nagy felháborodást keltett, mikor kiderült, hogy ide nem körforgalom, hanem lámpás kereszteződés épülne. „Mindenki az ügy mellé állt. Hosszú volt az út, de hála Istennek, eljutottunk idáig. A következő fél év nagyon nehéz lesz, sorbaállásokra, dugókra kell számítani, de arra kérek mindenkit: arra fókuszáljon, hogy mi lesz utána” – hangsúlyozta Lukács László.

Fokozott figyelmet és türelmet kérnek

Nehéz hónapok előtt

Ugyanis az építkezés átmenetileg forgalomkorlátozással jár. Most fél évig kicsit nehezebb lesz az autósoknak, de utána könnyebb lesz az életük. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kiemelt kép: a beruházás helyszíne. Fotó: erdmost.hu