Budakeszin olyan új rendeletet hoztak, amely alapján, ha valaki befizeti az önkormányzatnak egy adott utca felújításának vagy leaszfaltozási költségének a felét, akkor a másik felét az önkormányzat kifizeti és már kész is a szép új utca. Jófejség ez az önkormányzattól, vagy kényelmesség?

Ha egy utcában élő lakosok elszánják magukat és beadják a pályázatukat egy utca felújítására, leaszfaltozására és bevállalják a költségek felét, akkor az önkormányzat mellé teszi a költségek másik felét – mondta Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere a minap a Budakörnyéki tévének.

A polgármester azt is elmondta, hogy az önkormányzat megpróbál humánusan viselkedni. Nem akar beavatkozni az utcában lakók életébe. Ha egy utcában néhány lakónak nagyon fontos az aszfaltozás, de soknak nem, vagy nem tudják kifizetni, akkor is lehetőség lesz az utca megszépítésére. Az önkormányzatnak az is megfelelő, ha egy lakó fizeti a teljes utca aszfaltozási költségeinek a felét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A polgármester arról is beszélt, hogy nincs ellenükre, ha az utcában lakók kötnek útépítési megállapodást és majd később egymás felé rendezik a tartozást vagy sem, ők ebbe nem szólnak bele. Ha megvan a pénz fele, az önkormányzat hozzáteszi a másik felét és indulhat az aszfaltozás.

Érden 200 ezerbe kerül egy lakónak az aszfaltozás

Az úgynevezett érdi 1+1-es útrekonstrukciós programban azok az utcák újulhattak meg, ahol a lakók maguk kezdeményezték az aszfaltozást. Ebben az esetben az önkormányzat vállalja a költségek felét. Ez a megoldás egyre népszerűbb az érdiek körében, hiszen az önerő ingatlanonként, a telek utcafronti szélességétől függően, átlagosan 150-200 ezer forint szokott lenni, míg az ingatlanok értéke az aszfaltozásnak köszönhetően a korábbinál jóval magasabb lesz – mondta a korábbi alpolgármester a helyi portálnak.

Kötelező fizetni

A 16. kerületben olyan a rendszer, hogy csak akkor kezdenek hozzá a felújításhoz, ha az utcában lakók kétharmada bevállalja a költségek felét. Ebben az esetben a maradék egyharmadra is kötelező lesz a fizetés, vagyis annak is fizetnie kell, akit nem érdekel az utcája állapota vagy nincs rá pénze.

Az agglomeráció legtöbb településén a 16. kerülethez hasonló módon újítják fel az utcákat. A tehetősebb településeken az önkormányzat bevállalja a finanszírozás teljes összegét, máshol csak a felét, de olyan is akad, ahol a teljes összeget kifizettetik a lakókkal.

Szerencsés szomszédok

Az érdi példából kiindulva, ha egy nem túl hosszú, aszfaltozásra váró mellékutcában 40 ház van, ingatlanonként 200 ezer forintos költséggel számolva 8 millió forintba kerül a felújítás. Budakeszin szerencsések azok a lakók, akiknek a gazdag szomszédjuk helyettük is kifizeti a szép új utca árát.

Kiemelt kép: Utcafelújítás Szigetszentmiklóson – Forrás: atv.hu