Budapest, Pozsony, Prága és Varsó polgármestere közösen döntöttek arról, hogy kitűzik a városházákra a belarusz zászlót.

Karácsony Gergely főpolgármester azt írta a közösségi oldalán, hogy „Fehéroroszország jövőjéről a belarusz népnek kell döntenie, nem pedig Aljakszandr Lukasenkának”.

„Pozsonyi, prágai és varsói főpolgármester-társaimmal, mint Szabad Városok Szövetsége, ma együtt álltunk ki a belarusz tüntetők mellett, a leghatározottabban elítélve a brutális rendőri erőszakot” – írja bejegyzésében Karácsony Gergely.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Úgy látja, az Európai Uniónak újra kell gondolnia a kapcsolatát Fehéroroszországgal, és szigorú intézkedéseket kell bevezetni azok ellen, akik felelősek a kialakult erőszakért.

„A négy városháza közösen tűzte ki a történelmi piros-fehér belarusz zászlót, támogatásunkat és együttérzésünket kifejezve az elnyomott belarusz néppel, és tisztelegve azok előtt, akik a hatalom szemébe merik mondani az igazságot, és az utcán tüntetnek szabadságukért” – írja Karácsony Gergely.

Pozsonyi, prágai és varsói főpolgármester-társaimmal, mint Szabad Városok Szövetsége, ma együtt álltunk ki a…

Posted by Karácsony Gergely on Wednesday, August 26, 2020

Kiemelt kép: Városháza – Fotó: BPK