Félmilliárd forintos támogatással építettek kikötőt Nagymarosnál, de felveri a gaz, nem jár a komp sem. A projekt költsége 500 millió forint volt. Láthatóan el is készült, de azóta az enyészeté lett. Ez a pénz senkinek sem hiányzik, pedig mennyi értelmes dolgot lehetett volna belőle csinálni. Újabb példája annak, hogy az Orbán-kormány emberei miként herdálják el a magyar emberek pénzét a semmire. A fent látható kiemelt képünk három évvel ezelőtt, 2022 augusztusában készült, már akkor is tiszta gaz volt itt minden, a jelenlegi állapotot a cikkünk alján lehet megnézni.
500 millió forint
A Dunakanyarban, Nagymarosnál van egy időszakos vasúti megállóhely Dömösi átkelés megállóhely néven. Korábban innen nem messze indultak a kompok a túlparti Dömös településre. A komp kikötőjére még 2017-ben nyertek uniós támogatást, mintegy 500 millió forint értékben. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Nagy tervek
A projekt hivatalos oldala szerint a „tervezett beruházás keretében a MAHART PassNave Visegrád, Dömös, Zebegény, Esztergom és Komárom helyszíneken a személyhajózás infrastrukturális feltételeinek kialakítását vagy a meglévő feltételek fejlesztését” tervezték.
Semmi sem úgy van
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő friss Facebook-posztjában arra hívta fel a figyelmet, hogy 2025-re a helyszín közel sem úgy néz ki, ahogyan azt eredetileg tervezték.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Visszaveszi a természet
„Ez is kellett, mint egy falat kenyér. A “Dömösi átkelés” megállónál ugyan a rév nem üzemel, a vonatok már régen nem állnak meg ott, de azért a fél milliárdos projektből csináltak egy csilivili kikötőt, amit lassan visszavesz a természet” – írta a Parlamentből kitiltott független képviselő.
Rettenetes állapot
A képeken is jól látni, hogy az 500 millió forintból épült révállomás rettenetes állapotban van, jelenleg alkalmatlan a funkciója betöltésére. Hadházy megjegyzi: „A projekt adatlapja szerint a pénzből még három másik “fejlesztés” is történt, remélhetőleg ott néha kikötnek hajók.”
Pénzkidobás
Úgy tűnik az égvilágon senkinek sem hiányzik ez a félmilliárd forint. Megint elköltöttek az Orbán-kormány emberei valamire rengeteg pénzt, amit senki nem használ semmire. Igazi felesleges pénzkidobás, pedig mennyi hasznos dologra is el lehetett volna költeni ezt a pénzt. Felelős természetesen most sincs, pedig valaki ezt engedélyezte, valaki felvette és elköltötte a pénzt.
A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Itt van Hadházy Ákos posztja
Kiemelt kép: A Dömösi átkelés megálló három évvel ezelőtt, 2022 nyarán – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu