Már a baleset napján délután visszaült a volán mögé az a vétlen buszsofőr, aki egy másik busszal ütközött frontálisan Budapesten, a Helikopter úton.

Frontális ütközés

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta két, azonos járatban közlekedő busz a Helikopter úton, egy buszmegálló közelében ütközött frontálisan, a vétlen sofőr már nem tudta elkerülni az ütközést. Mind ő, mind a többi tanú is azt állította, a balesetet okozó jármű vezetője rosszul lett vezetés közben, ráborult a kormányra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Fotó a helyszínről:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Teljesen váratlanul érte

Korábban úgy lehetett tudni, hogy a vétlen sofőr megpróbálta elkerülni, a nagyobb ütközést, azonban később kiderült, hogy az ütközés gyakorlatilag teljesen váratlanul érte.

Helyszíni felvétel:

Megszólalt a szakszervezet elnöke

Totalcar utolérte Naszályi Gábort, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke a baleset délutánján beszélt a sofőrrel. „Elmesélte, hogy csak azt látta, a másik busz átmegy az ő sávjába, és azonnal összeütköztek. Úgy mondta nekem, csoda, hogy élve szállt ki a kocsiból. Az ütközés erejére egyébként jellemző, hogy az egyik busz vezetőfülkéjében lévő poroltó átrepült a másik buszba – mondta Naszályi.”

Fotó a helyszínről:

Nem sokat pihent

A fiatal buszsofőr az eset után nem sokat pihent, ugyanis már aznap délután már vissza is ült a volán mögé. A rendőrség egyébként vizsgálja a baleset körülményeit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kapcsolódó:

„A buszsofőr rosszul lett vezetés közben, ráborult a kormányra” – Újabb részletek a reggeli durva buszbalesetről

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.