Egy idős férfi lett rosszul a napokban a tatabányai Lidl-ben, a vásárlót újra kellett éleszteni. Budapesten, munka közben a BKK egyik dolgozója vette észre, hogy valaki fekszik a földön. Azonnal megállt és megkezdte az újraélesztést.
Újraélesztés a Lidl-ben
Rosszul lett egy idős férfi a Szent Borbála úti Lidl-ben Tatabányán július 18-án 7 óra körül újra kellett éleszteni. A szemtanúk elmondása szerint a bácsi a pénztárnál lett rosszul, és a boltból ki is küldték a vásárlókat. Mint azt az Országos Mentőszolgálat azt írta a kemma.hu-nak, hogy a mentők a helyszínről sikeres újraélesztést követően szállították kórházba az idős férfit. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Buszsofőr mentett életet
Néhány nappal ezelőtt egy budapesti busz sofőrje látott meg egy földön fekvő, 75 év körüli nőt, akit kisebb tömeg vett körül az utcán. “A BKV munkatársa azonnal félreállt és a beteg segítségére sietett, ekkor már az egyik szemtanú vonalban volt mentésirányító bajtársunkkal, így a buszvezető átvette a telefont és a kapott instrukciók szerint megvizsgálta a nőt, aki már nem lélegzett. A rutinos mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet, miközben segítségével a jószándékú sofőr megkezdte az újraélesztést” – írta közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.
Összetett az utcán
A napokban Kelebián, egy postás esett össze az utcán. A középkorú férfira a járókelők találtak rá eszméletlen állapotban. Ők hívták a mentőket, mentőhelikoptert kis riasztottak. Mint kiderült, a férfi hőgutát kapott a nagy melegben.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Meghalt a postás
Azon a napon, éppen Kelebián dőlt meg az országos melegrekord, 41,5b fokot mértek. Ebben a kánikulában dolgozott a postás. Amikor a mentők kiérkeztek a helyszínre, a férfi testét 43 fokra hűtötték vissza és csak ezután szállították kórházba. A postás sajnos 2 nap múlva elhunyt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció