Ahogy arról az elsők között a BudaPestkörnyéke.hu beszámolt szupercella-vihar csapott le négy nappal ezelőtt szombaton Dunakeszire és Gödre. Hatalmas fák dőltek ki, mindenki menekült amerre tudott. Egy édesanyát és a gyermekeit is elkapta a hirtelen támadt vihar, egy hatalmas akácfa ága zuhant az asszonyra.

Egy szemvillanás alatt nyílt meg az ég annak a családnak a feje felett, amely már nem tudott hova menekülni a vihar elől, ám kis híján az életükkel fizettek ezért. A két felnőttre és három gyermekükre egy mázsás akácfa ága szakadt Dunakeszin.

Az édesanya, H. Lelle és a srácok a lombok alá kerültek. A kicsiket hamar kihúzták – ők sértetlenül úszták meg a balesetet –, ám az édesanyjuk nem volt ilyen szerencsés.

Egy 300 kilós ág zuhanhatott rá az anyukára. Fejbe találta, állítólag azonnal leállt a légzése, a kerítésem előtt élesztették újra – idézte fel a történteket a Blikknek egy dunakeszi férfi.

Vihar után Dunakeszi a Duna-parton – Forrás: Dunakeszipost.hu

Mint mondta, szörnyű látvány volt, az anyát próbálták visszahozni az életbe, körülötte rollerek és cipők hevertek. Úgy tudni, Lellét a párja, Dénes lélekjelenlétének köszönhetően szinte pillanatokon belül sikerült újraéleszteni, így a mentők kiérkezésére már stabil állapotban volt.

A gyerekeket biztonságban hazajuttatták, az apjuk pedig a sérült anyukával ment a kórházba. Lelle már jól van, de őt és egyik gyermekét megfigyelésre bent tartják a kórházban. A két kicsi pedig a nagyszülőknél van mindaddig, amíg Dénes a kórházban látogatja feleségét – árulta el egy közeli hozzátartozó a lapnak.

A szombati vihart egy átvonuló szupercella okozta, amelynek jellegzetes kinézete rendkívül riasztó. Ilyenkor a tetejükön üllőszerűen kiszélesedő zivatarfelhők egymást követő láncokba rendeződnek. A bennük kialakuló függőleges feláramlás sebessége elérheti a 100 km/órát is.

A Dunakeszire és Gödre lecsapó szupercelle a Visegrádi-hegység egyik kilátójáról – Fotó: Dexler Zsuzsa

Ahogy azt megírtuk Dunakeszin több fa kidőlt, leszakadtak az elektromos vezetékek, az egyik iskola kerítése kidőlt. Dióssi Csaba polgármester azt kérte a dunakesziektől, hogy a szabadban óvatosan közlekedjenek, figyeljék a fákat, és a házak tetejét.

A szomszédos Gödön is villanyoszlopok és fák dőltek ki, volt ahol egyenesen a parkoló autóra zuhantak az ágak. A gyökerestül kifordult fák a járdák és utak burkolatát is felbontották.

Kiemelt kép: Vihar után Dunakeszin a Duna-parton – Forrás: Dunakeszipost.hu