A kötelező koronavírus teszt miatt könnyen előfordulhat, hogy egy magánrendelés díja 50-60 ezer forintra is rúghat. Ugyanis az állam csak abban az esetben fizetni a kötelező COVID-19 vizsgálatot, ha közfinanszírozott ellátást vesz igénybe a beteg.

Május 4-től újraindult az egészségügyi ellátás, amely azt jelenti, hogy újra lehet menni szakrendelőkbe, újra végeznek egynapos sebészeti ellátást és a fogorvok is újra dolgozhatnak. Számos vizsgálat azonban csak a páciens igazolt negatív koronavírus tesztje után történhet meg – erről rendelkezett Kásler Miklós. Arról azonban eddig nem volt szó, hogy a koronavírus tesztnek a költségét ki állja.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ vezetője hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy amennyiben valaki közfinanszírozott ellátásban vesz részt egy vizsgálaton és ehhez indokolt a koronavírus teszt, akkor azt abban az esetben a társadalombiztosítás állja. A mintát pedig a mentőnek kell levenniük – mondta Farkas Örs.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vagyis, ha valaki egy állami intézménybe megy el egy vizsgálatra, és ehhez előzetesen egy koronavírus tesztre van szüksége, akkor a betegnek nem kell fizetnie a COVID-19 tesztért.

Amennyiben egy beteg, egy magánszolgáltatóhoz fordul és a klinika kéri a koronavírus tesztet, akkor azt a szolgáltató is kifizetheti. De amennyiben a magánszolgáltató nem vállalja át a koronavírus teszt költségét, akkor azt a páciensnek kell állnia.

„Azt, hogy ezt az adott szolgáltó a magánszektorban hogyan oldja meg, az nyilván rá van bízva.  (…) Aki magánellátásban vesz részt, és egyébként ott elrendeli a szakorvos a tesztet, mert olyan típusú beavatkozásról van szó, ahol a miniszter egyébként kötelezővé tette, akkor ott természetesen neki igénybe kell venni, csak ennek a költségét meg kell téríteni. De ezért hívják magánellátásnak” – mondta Farkas Örs az Egyenes beszéd című műsorban.

Vagyis ebben az esetben, ha egy vizsgálat 20 ezer forintba kerül és a magánklinika nem állja a koronavírus tesztet, akkor könnyen előfordul, hogy egy 50-60 forintra is rúghat egy-egy magánrendelés.  A magánklinikát ugyanis 30-40 ezer forintért végeznek el egy koronavírus tesztet és erre jön még rá az amúgy is fizetendő szolgálatás díja.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTi/Árvai Károly