Ismét ringbe akar szállni a 2024-es önkormányzati választásokon a VIII. kerület jelenlegi polgármestere. A Klubrádió műsorvezetői székét a polgármesterségre cserélő Pikó András azt mondja, ugyan nem könnyű a munka, de meg kell adni az esélyt a fejlődésre.

Zöldfelület: felemás eredmények

Eddig körülbelül tízezer négyzetméter megújult közterület jött létre, amin autók helyett emberek járnak. Ebben benne van a Déri Miksa utca, amit most fogunk átadni, zöldebbé formálva a korábbi terveket, a Somogyi Béla utca, amit zöldítettünk, a Grundkert, amit megnyitottunk, a Kiss József utca sarka, amit újraterveztünk, a Bacsó Béla utca, és tulajdonképpen a mobilpontok is ilyenek – jelentette ki Pikó András a Józsefváros újságnak adott nagyinterjújában. A zöldfelületek növelését firtató kérdésre azt felelte, a kép felemás. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ügyfélbarátabb lett az önkormányzat

Mint mondta, az önkormányzat működését illetően komoly eredményeket sikerült elérniük. Részvételibb és ügyfélbarátabb ma az önkormányzat. Van egy állandó zöldszám, elindult az online időpontfoglalás az anyakönyvi és az adóirodán. Működik a Józsefváros app, egyre többen használják ügyintézésre. 2023 tavaszán át fogjuk adni Józsefváros új ügyfélszolgálati irodáját.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

„Iszonyú büszke” az új honlapra

Ami saját fejlesztésből lett teljesen új, kényelmes az ügyintézés, ráadásul a transzparenciának, az átlátható működésnek is eszköze. Azt hangoztatta, rengeteg online lakossági fórumot és fogadóórát tartanak, amelyek ráadásul az interneten is közvetítenek.

Kiszűrnék a parkolási rendszerből az ügyeskedőket

Pikó András megemlítette, sokan parkoltattak használatlan kocsikat vagy roncsautókat a közterületen, már most látjuk, hogy csökken ezek száma. Tudom, most mindenkinek fáj minden pluszfillér, de azért a legdrágább parkolási engedély ára sem kerül többe egy hónapra, mint három liter benzin vagy két kiló kenyér – tette hozzá, megjegyezve, hogy az ügyeskedőket szeretnék kiszűrni a rendszerből.

A pluszpénzeket a rászorulók kapnák

Nyomatékosította, a parkolási rendelet nem üzenheti azt, hogy a józsefvárosi önkormányzat vezetése számára vannak fontosabb és kevésbé fontos állampolgárok. A parkolási pluszbevétel egy részét mindenféleképpen rászorulók számára szeretnénk visszajuttatni mobilitási szolgáltatásként. Ennek keretében a rászoruló 14 és 18 év közötti józsefvárosiak kaphatnak egy BKV-bérletet.

Igyekeznek gyorsan reagálni a krízishelyzetekre

Pikó András elmondta, A kerület már létrehozott egy szociális csomagot, ami a megélhetési válságra reagál – ez a fűtési támogatás növeléséből, egyszeri rezsitámogatásokból, élelmiszercsomagból áll. Egyelőre azt szeretnék látni, mennyien veszik igénybe. Hozzátette, amennyiben „olyan krízishelyzettel találjuk magunkat szemben, akkor gyorsan reagálunk, ebben a tekintetben sosem volt baj az önkormányzattal.”

Talán a jövő félévben elkészül az Orczy úti zebra

Legalábbis ebben reménykedik a kerületvezető. saját bevallása szerint soha nem gondolta volna, hogy ilyen elképesztően bonyolult egy zebra megvalósítása. A kérdés régóta esedékes, ugyanis a politikus maga is látott olyan embereket, akiket majdnem elütött a villamos, mert ott jártak át a túloldalra. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy  jövő félévkor már az ott élők használhatják.

Sokkal egyszerűbb kerületet vezetni

arra a kérdésre, miszerint mintha nem lenne együttműködés a fővárossal azt felelete, hosszas kritikákat tudna mondani, de inkább méltányos akar maradni. Mint mondta, sokkal egyszerűbb kerületet vezetni, mint egy megyei jogú várost, mivel nem az önkormányzatnak kell működtetni a tömegközlekedést vagy éppen a közvilágítást. Jelezte, „érheti bármilyen kritika a főpolgármestert, azért Karácsony Gergelynek volt a legnehezebb dolga, és állja a sarat.”

Újraindul a polgármesteri posztért 2025-ben

Mindezt azzal indokolta, hogy annyi jó dolgot indítottunk el az említetteken kívül is. Folyamatosan növeljük a köztisztasági kapacitásainkat, az óvodapedagógusoknak mi adjuk a harmadik legnagyobb bérkiegészítést Budapesten. Azt gondolom, jobb hely lett Józsefváros ez alatt a három év alatt, és még jobb lesz, hiszen 2030-ig be tudjuk fejezni a megkezdett fejlesztéseinket és programjainkat, és megvannak a terveink az utánra is.

Tudnak fejlődni

Pikó András azt mondta, nem lenne hiteles, ha a félidőben azt mondaná, ennyi volt. Tényleg nem könnyű polgármesternek lenni, különösen ilyen körülmények között, de ez a kerület, ez az önkormányzat saját erejéből is tud fejlődni és fejleszteni, ezt az esélyt pedig meg kell tartani.

Ezek lesznek a feltételei

Hasonlóan 2019-hez, 2024-ben is lesznek feltételeim. A legfontosabb feltételem az, hogy a 2024-es választási programunk határozottan folytassa azt a programot, aminek végrehajtására 2019-ben többséget kaptunk – mondta. Egyúttal úgy vélekedett, a ciklus végére be tudják fejezni azt, amit 2019 novemberében elkezdtek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.