Két hónapig lebegett élet és halál között, szülei szerint is szinte hihetetlen, hogy a 15 éves kenus, új esélyt kapott a sorstól azt követően, ami április 4-én történt. Soma egyik barátja felmászott a sárospataki állomáson egy tehervonatra, a fiú pedig segíteni akart neki, mindkettőjük súlyos áramütést szenvedett. Az egyik fiú 10 nap múlva meghalt, Soma diáktársainak köszönheti az életét.

Tragédia Sárospatakon

Idén áprilisban, Sárospatakon, egy 16 éves fiú a vasútállomáson felmászott egy tehervagon tetejére, hogy fényképet készítsen, de “a felsővezetékben lévő magasfeszültség áthúzott rajta”. Áron meghalt, 15 éves barátja, aki megpróbált segíteni rajta, pedig súlyosan megsérült.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagy volt a baj

Április 4-én, a baleset napján, a sárospataki gimnázium igazgatója hívta Soma szüleit, akik nem sejtették, hogy mekkora a baj. Folyamatosan érkeztek a rossz hírek. „Azt mondták, siessünk mert mire odaérünk, lehet, hogy Soma már nem lesz életben” – emlékezett vissza Soma édesapja a rettenetes napra.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Segíteni próbált

A fiúk a sárospataki kollégiumból mentek ki a vonatállomásra. Áron, aki később belehalt égési sérülésébe, felmászott a vonat tetejére, ekkor érte az áramütés. „Üvöltöztem, hogy hívjanak mentőt, és elkezdtem felrohanni a vonat tetejére” – mesélte a TV2-nek Soma.

Lábával próbálta oltani

A fiú ekkor a lábával próbálta oltani barátját, de őt is megrázta az áram. Mindketten lezuhantak a vagonról. Soma addig emlékszik, hogy mászik fel a vagon oldalán. A következő emléke már a Bethesda kórházban van, ahol felébredt.

Diáktársai segítettek rajta

Miután a fiú leesett a vagonról, diáktársai azonnal odarohantak hozzá, és elkezdték oltani. Szeme világát és arcának épségét társai gyors reagálásának köszönheti. Somán a baleset idején több réteg ruha volt, de szinte mindene elégett.

„Bármi megtörténhet az intenzíven”

Somát először Miskolcra vitték, ahol koponyasérülése miatt műteni kellett. Szüleinek 2 hét kellett hozzá, hogy hozzászokjanak ahhoz, hogy fiuk élete veszélyben van. Az édesapja azt mondja, nehezen szoktak hozzá, hogy „aki intenzíven van, az folyamatosan életveszélyben van, nincs olyan, hogy jobban van vagy rosszabbul. Ott bármikor bármi megtörténhet”.

Minden perc számított

„Nem érdekelt a harmincadik óra, az ötvenedik óra, mi lesz két hét múlva, kizárólag 24 órákban számoltuk az első két hónapot. És ezen 24 órák alatt volt sok mélyrepülés, hogy bármikor elveszíthetjük” – mondta az édesapa.

„Nem szoktak meghalni”

A fiú ezután került a Bethesda gyermekkórházba, ahol megégett testfelületét saját bőrével fedték le. Édesapja azt mondja, a folyamatos bizonytalanságnak az egyik nővér mondata vetett véget: „Amikor azt mondta, apuka, most már nem szoktak meghalni. Innentől datáljuk, hogy Soma újra velük van”.

Tízszer operálták

Somát eddig tízszer operálták, nemrég Balatonbogláron kezelték az egyik rehabilitációs intézetben. Itt újra tanult járni, mivel a baleset során komoly izom – és idegsérüléseket szenvedett. Sérülései miatt a nap 24 órájában kompressziós ruhát kell hordania. Testének több mint 50 százaléka megégett, a bal fülét pedig elveszítette.

Sportolni akar

Soma a 105. napon hazamehetett a kórházból. Jelenleg is mankóval jár. Korábban kosárlabdázott és kenuzott. Abban reménykedik, hogy egyszer majd újra tudja kezdeni a sportolást.

Trend lett belőle

Magyarország mellett Romániában is az elmúlt években vált trenddé az, hogy a kamaszok a vonatok tetejére másznak, és ott készítenek szelfit magukról. Mindez már több alkalommal is halálos balesetet eredményezett, de ennek ellenére is történnek újabb és újabb esetek.

Meg sem kell érinteni

A vonat tetején való szelfizés miatt az elmúlt években 15-20 fiatal vesztette életét a szerelvények tetején áramütés miatt. A halálos áramütéshez ugyanis nem kell megfogni a vezetékeket, azokban 25 000 Voltos áram folyik, ami másfél méteres távolságból is életveszélyes.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

“Soha, soha, ne másszatok vonatra!” – 3 olyan fiatal életéért küzdenek a Bethesda Gyermekkórházban, akik azért szenvedtek magasfeszültségű áramütést, mert szelfizni akartak

A Tények riportját itt tudod megnézni

Kiemelt kép: a balesetet túlélője – Forrás: TV2