A 12. kerület önkormányzati képviselője, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, az egykori tévés, Vágó István hétfőn arról írt a közösségi oldalán, hogy elege lett az ATV-ből, ezért nem szerepel ott többet.

Vágó István a Heti Napló vasárnapi adásán háborodott fel, amelyben az egyik riport az álmentős-történetről szólt. Vágó szerint ez a riport eltakarja a valóban megtörtént tragikus eseteket, amelyek a kórházi ágyak erőszakolt és hirtelen „felszabadítása” miatt álltak elő.

A Heti Napló Sváby Andrással legütősebb anyaga végig az MSZP videóján szörnyülködött, ide keverve a 2013-as bajai álvideót de szerepelt benne Demeter Márta szerencsétlen esete a ciprusi honvédségi géppel, valamint Szabó Tímea parlamenti felszólalása is – írja a 12. kerület önkormányzati képviselője, majd így folytatja:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Svábyék egész anyaga arra futott ki, hogy ez az ellenzék alkalmatlan az ország vezetésére. Szerinte a propagandamédia megnyalná mind a tíz úját, ha ők csinálták volna a naplós összeállítást.

A DK-s politikus azt nehezményezte, hogy az ellenzéket „ütötte” az ATV, ahelyett, hogy a kórházkiürítés tényével foglalkoztak volna. Ezért úgy döntött, „egy ideig” nem kíván szerepelni a csatorna műsoraiban.

Jó kapcsolatok

Az ATV-n az elmúlt időszakban sok állami reklámot lehet látni, új tévécsatornát indítottak és egy rádiófrekvenciát is kaptak. 2016-ban a Mandíner írt arról, hogy az Együtt akkori elnöke, Juhász Péter által közzétett fotón az látszik, ahogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője, egyben az ATV tulajdonosa együtt ebédel Andy Vajna kaszinóguruval, a TV2 néhai tulajdonosával a Nobu étteremben, majd odalép hozzájuk Habony Árpád is.

Kiemelt kép: Vágó István – Forrás: Facebook