Budakalászon folytatódik az előző városvezetés elszámoltatása. A jelenlegi polgármester, Göbl Richárd és csapata sorra vizsgálja ki azokat az ügyeket, amelyekkel a korábbi fideszes polgármester, Rogán László idején szerintük valami nem stimmelt. Több esetben már feljelentés is történt. Most a Lupa-tó 2017-es eladására került sor, amely szintén a 2019-ben leváltott polgármester vezette korábbi képviselő-testülethez kapcsolódott.

Vizsgálják a Lupa-tó eladását

A vizsgálatsorozat most a Lupa-bányató 2017-es Budakalászhoz tartozó részének az eladásával folytatódik. Kóder György helyi önkormányzati képviselő, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság vezetőjének irányításával vizsgálják a 2016-2017-ben eladott nagyértékű önkormányzati ingatlanértékesítések ellentmondásos körülményeit. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Igazságügyi szakértők

A vizsgálatokban igazságügyi ingatlanszakértők is részt vesznek. A 2011 Egyesület korábbi bejelentései után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályán nyomozás indult.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Zárt ülés

Közben az eljáró szentendrei közjegyző már ki is jelölte az igazságügyi ingatlanszakértőt. A korábbi budakalászi polgármester, Rogán László vezette képviselő-testület egykor zárt ülésen döntött a bányató budakalászi területre eső részének eladásáról.

136 millió helyett 118 millió részletekben

Ercsényi Tiborné korábbi alpolgármester a 2016. december 7-i képviselőtestületi ülésen még 136 millió forintos árajánlatról beszélt, néhány héttel később a 20 hektáros ingatlan már csak 118 millió forinttért kel el úgy, hogy a teljes vételárat részletekben kellett kifizetniük a vevőknek.

Zűrös gyakorlat

Kóder György elmondta a helyi lapnak: Budakalászt civilek irányítják, a 2011 Egyesület egyik választási ígérete az volt, hogy a korábbi zűrös ingatlanértékesítési és -gazdálkodási gyakorlatot felülvizsgálják.

Közösségi tulajdon eladása

A képviselő hozzátette: Ennek a vizsgálatnak is az a célja, hogy feltárják a közösségi tulajdon eladásánál tapasztalt visszásságokat. „Ha szükséges, ezt az igazságügyi ingatlanszakértői anyagot is továbbítani fogjuk az illetékes hatóságnak, a nyomozás onnantól az ő feladatuk” – fogalmazott Kóder György, a bizottság vezetője.

Vételi opció

A bányató szentendrei oldalán már 2016-ban megnyitott a Lupa-strand. A vállalkozói szándék komolyságát jelezte, hogy a befektetők 10+10 évre szóló bérleti szerződést kötöttek az Óbuda Zrt-vel, és ahogyan azt a sajtónyilatkozataikban szintén jelezték, az egykori termelőszövetkezeti területekre vételi opciójuk is volt.

604 milliós bevétel

A strand működése az első 2016-os évben több mint 51 millió forint árbevételt hozott, 2017-ben 432,6 millió, 2018-ban 560,6 millió, 2019-ben 671,5 millió, de 2020-ban, a pandémia első évében is közel 604 millió forint árbevételt ért el a Lupa Strand Kft. a nyilvános cégadatok alapján.

Rogán László, Budakalász korábbi polgármestere

Forrás: Budakalasz.hu

Budakalász családi ezüstje

2017-ben tehát a 118 millió forintos vételárért nem csupán az egykori kavicsbányán, hanem egy összesen százhektáros strandvállalkozáshoz szükséges ingatlanon, Budakalász legkülönlegesebb vagyontárgyán adott túl az akkori városvezetés – írják a város hivatalos oldalán. Most azt vizsgálják, jó bizniszt csináltak-e a közvagyonnal Rogán polgármesterék. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Lupa-tó – Forrás: Facebook/Lupa Beach