Válik Vitray Tamás és Kállay Bori. A tévés 32 év házasság után már el is költözött gödi házukból.

Az elmúlt évtizedekben Vitray Tamás és Kállay Bori csak ritkán beszéltek magánéletükről, de olykor-olykor elárultak részleteket. Például arról, hogy csiszolódott össze a tévés a színésznő lányával, Fonyó Barbarával, vagy arról, hogy Vitray két házasság után nem hitte: érett fejjel is kamaszos rajongással tud majd szerelembe esni.

Vitray Tamás és Kállay Bori 1985-ben ismerkedtek meg a Debreceni Virágkarneválon. A tévés akkor házasságban élt, a színésznő pedig már kétgyermekes elvált anyuka volt, akit szerződése Debrecenhez kötött. Miután fellángolt köztük a szerelem, másfél évig titokban találkozgattak, aminek az lett a vége, hogy Vitray Tamás lebukott és felesége egy éjszaka közepén szó szerint kirakta az utcára.

Hosszú évekig viharos kapcsolatban éltek, kétszer is szakítottak.  Végül összeköltöztek és közel harminc évig harmónikus házasságban éltek. 2014-ben még újra is házasodtak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Vitray Tamás és Kállay Bori Gödön éltek együtt. Egyik interjúban azt mesélték, hogy a környéken kirándultak, amikor megláttak egy félkész házat és beleszerettek. Azonnal eladták veresegyházi telküket és abból vették meg későbbi otthonukat. Az építkezést Kállay Bori felügyelte, a kertben egy medence is helyet kapott.

Kiemelt kép: Vitray Tamás és Kállay Bori