A mai naptól kezdve kísérleti jelleggel elkezdődik azoknak a parkolóhelyeknek a kijelölése a belvárosban, amelyeket kizárólag a környék lakossága használhat, jelentette be a kerület polgármestere egy sajtótájékoztatón.

Sajtótájékoztatót tartott a polgármester

Terézváros polgármestere Soproni Tamásegy hétfői sajtótájékoztatón jelentette be, hogy este 6 és reggel 7 óra között csak lakossági parkolási matricával rendelkező helyi lakosok várakozhatnak majd a 6. kerület kijelölt parkolóhelyein. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

405 parkolóhelyről van szó

Soproni Tamás azt is közölte, hogy összesen 405 ilyen kijelölt parkolóhelyről van szó, ami az összes belső-terézvárosi parkolóhely 30 százalékát fedi le. A kizárólagos lakossági parkolási zónák kitáblázása szeptember végéig tart a kerületben.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyelőre nem büntetnek

Mivel ez egy teljesen új rendszer, ezért türelmi időt kapnak azok az autósok, akik jogtalanul foglalnak el egy helyet. Tahát ha valaki ott ragad az autójával este hat után is, egyelőre nem büntetik, október 1-ig csak figyelmeztetést fog kapni. 

Állandó lakcím szükséges

Az esti parkoláshoz állandó lakcím szükséges majd, büntetni a közterület-felügyelő jogosult októbertől. A polgármester azt is bejelentette, hogy a forgalomtechnikai tervek már elkészültek, így hamarosan megkezdődhet a táblák kihelyezése.

Várakozni tilos tábla jelzi

Egyelőre a kizárólagos lakossági parkolási zónát csak egy várakozni tilos tábla jelzi majd a Terézvárosban, amin kiegészítő információként feltüntetik, hogy este 6-tól reggel 7-ig szól az érvényessége, kivéve természetesen az engedéllyel rendelkezők helyi lakosoknak.

Felállították az első táblákat

Az első táblákat már felállították a mai napon, méghozzá a Király utcában, a Paulai Ede utcában és a Zichy Jenő utcánál. Körülbelül két hónap leteltével az érintett parkolóhelyek zömét véglegesítik, várhatóan lefestik kékkel.

Térkép

Terézváros honlapján található egy térkép, ahol pontosan bejelölték, hol lesznek a kizárólagos lakossági parkolóhelyek a kerületben, ez itt megtekinthető.

További segítség a kerületben

Terézvárosban a parkolást segítő további intézkedésként a kerületi parkolóházakban nagyjából 150 darab parkolóhelyet 50-60 százalékos kedvezménnyel kínálnak majd a helyi autósoknak.

Egyeztetések zajlanak

Egyelőre még csak a VI. kerületben lesz ez a parkolási rendszer, de már zajlanak az egyeztetések az V., a VII., és a XIII. kerülettel is az újfajta várakozóhelyekről. Ezekben a kerületekben a szakmai egyeztetések lezárását követően, várhatóan még az ősz folyamán véglegesíthetők a tervek, majd megkezdődhet a táblák kihelyezése. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Parkoló autók – Fotó: BPK