Az első hazai valóságshow győztese 20 évvel ezelőtt 16 millió forintot nyert, mégis félresiklott az élete. Korábban rosszabb állapotban volt a kaposvári lány, most egy ismerőse elmondta, mi a helyzet vele.

BB Éviként ismerte meg az ország

Párkányi Éva egyike volt azoknak, akik Magyarország első valóságshowjának szereplőiként vállalták, hogy a kamerák kereszttüzében élik életük minden egyes óráját. Az első ilyen televíziós reality a Tv2-n futott. Az adásokba a versenyzők legintimebb pillanatai is bekerültek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megnyerte a fődíjat

A 20 évvel ezelőtti valóságshow-t BB Évi nyerte. Jutalma 16 millió forint volt, ami akkor elképesztően sok pénznek számított. A kaposvári pultoslánynak megváltozott az élete.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem tudta kezelni a hirtelen jött pénzt

Mint oly sokan, BB Évi sem tudta kezelni a semmiből jött vagyont. A rossz társaság tovább rontott a helyzetén, a nyeremény pedig elkezdett elpárologni. Alkoholproblémákkal küzdött, de meggyűlt a baja a drogokkal is. 2005-ben elmegyógyintézetbe került.

Kiderült, hogy súlyos beteg

2009-ben skizofréniát diagnosztizáltak BB Évinél. A legfrissebb hírek szerint egy szociális otthonban lakik. Minden egyes percben felügyelik az életét.

Egy ismerőse mesélt az állapotáról

Egy névtelenül nyilatkozó ismerős arról számolt be a Borsnak, hogy nincsnek már nagy problémák BB Évivel. Korábban előfordult, hogy kiabált az alkalmazottal. Megesett, hogy az ellenségeként kezelte az ápolókat.

Most már jobban van

Az informátor szerint az állapotában javulás történt. Annak idején még tartottak tőle az ápolók is. Az agresszív viselkedése a skizofréniával volt összefüggésbe hozható.

Nem hagyhatja már el az intézményt

Nagyon úgy fest, hogy BB Évi a szociális otthon falain belül fogja leélni az életét. Figyelemre van szüksége, amit az ismerős szerint máshol nem kaphatna meg. Úgy véli, hogy ott van a legjobb helyen, ahol most van.

Két gyermeke is van

„Van két kisgyermekem, ők örökbe lettek adva, mert nagyon beteg voltam” – mondta BB Évi a Blikk Rúzs számára. A pszichiátrián született kisfiát a nagynénje gondozza. Második gyermekének Blikk információi szerint egy Ozzy nevű hajléktalan férfi az apja, vele két hétig tartott BB Évi kapcsolata. Ő már a pszichiátriai kezelés alatt látta meg a napvilágot, így nevelőszülőkhöz került.

Korábban Csernus Imrével is beszélgetett

Így van most

BB Évi azt mondta, jól van. Szabadidejében házakat tervez. Megtervezte az életét, ám lemondóan legyintett, hogy valószínűleg abból semmi sem lesz. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: BB Évi 23 évesen Forrás: Dr. Csernus Imre: Bevállalja?