Megdöbbentő esetről adott hírt Budapest 3. kerületének egyik Facebook-csoportjában egy ott lakó férfi. Hajnali 3 óra 5 perckor a Füst Milán utcában hat fiatal srác úgy gondolta, hogy mókás dolog autók tetején végig ugrálni ezzel pedig az autókban jelentős kárt okozni. Csak az egyik gépjármű megszólaló riasztója késztette őket a gyors távozásra. A helyi lakók nagy erőkkel keresik az elkövetőket.

Autók tetején ugráltak

Megdöbbentő esetről adott hírt Budapest 3. kerületének egyik Facebook-csoportjában egy ott lakó férfi. Hajnali 3 óra 5 perckor a Füst Milán utcában hat fiatal srác úgy gondolta, hogy mókás dolog autók tetején végig ugrálni ezzel pedig az autókban jelentős kárt okozni. Mindezt telefonjukkal is felvették. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy Tesla kamerája mindent rögzített

Arra viszont valószínűleg nem számítottak, hogy az egyik érintett autó egy Tesla, ami folyamatosan rögzít, így 360 fokban az egész eseményt visszamenőlegesen is videófelvételen rögzítette nagy felbontásban, egyértelműen kivehető arcokkal, több szögből.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem törődtek semmivel

A mentett videón többek között az látszik, hogy egy szürke Focus-ra felmászik az egyik kapucnis srác, majd a Suzuki irányában elkezd végigmenni és körülbelül 5-6 autón végig megy. Utána volt egy gyalogos átjáró és akkorát már nem tudott ugrani, ezért ott lejött az utolsó kocsi tetejéről, majd a Gyűrű utca 2. hátulja felé ismét felmászott egy piros Mazdára, amin keresztül a fehér Tesla jött.

Segített a riasztó

Itt a riasztónak köszönhetően leugrottak és elkezdtek mindannyian szaladni a Máltai játszótér irányába – olvashattuk a részletes beszámolót.

„Keresem a srácot és a szülőket”

„Keresem azt a fekete pulcsis, fehér kapucnis, DRK-s táskás srácot és annak szüleit (amennyiben kiskorú, vagy annak tettes társait, akik ezt végignézték és videóztak, röhögcséltek), aki ezt az eseményt végrehajtotta és több autóban is jelentős kárt okozott. A megrongált tetejű/elejű autókról is nagy felbontású fénykép készült, még éjszaka az eseményt követően is, az eső előtt, ahol cipő lábnyomának mintája is tökéletesen kivehető és azonosítható!” – írta a férfi a bejegyzésben.

Mindenki nézze meg az autóját

Emellett arra kérnek mindenkit, aki a Gyűrű u. 2. és Füst Milán utca kereszteződésénél parkolt vagy parkol, hogy nézze meg az autóját, hogy van-e sérülés a felületén. Az biztos, hogy egy piros Suzuki Swifttel és egy szürke Opel Corsa tetejevél is nagyon elbántak a felelőtlen fiatalok. „Akinek van sérülése az autóján (ebből kifolyólag) az jelentkezzen nálam és együttesen megtesszük kollektíven a további szükséges lépéseket!” – fejeződik be a poszt.

Felfoghatatlan gátlástalanság

„Felfoghatatlan, mennyire gátlástalanok, nem törődve azzal, hogy milyen károkat okoznak az autó tulajdonosainak. Jó lenne, ha létezne lakótelepi rendőrség vagy egyáltalán járőr szolgálat a lakótelepen, de ilyen nincs már nagyon hosszú ideje. Ezeknek a vandáloknak nincsenek céljaik, csak a pusztítás, amerre járnak” – írta egy kommentelő.

„Ne várj a feljelentéssel”

„Ne várj a feljelentéssel, mert a köztéri kamerák felvételeit is törlik pár nap elteltével. Az idő nekik játszik. Majd polgári perben kártérítéssel leverik rajtuk, vagy a szüleiken, de ahhoz tudni kell, kik a suhancok” – tette hozzá egy másik helyi lakó.

Nem biztos, hogy a szülők hibája

„Ez nem feltétlen a szülők hibája. Lehet, hogy a szülők jól nevelték őket, de valamiért rossz társaságba kerültek. Nem mindig egyből a szülő a hibás” – fogalmazott egy édesanya. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: vandálok a 3. kerületben. Fotó: Facebook