A háziorvosok és a fogorvosok a rezsiemelés kompenzációjáért küzdenek, ám a jelek szerint egyelőre sikertelenül. A növekvő energiaárak miatt jóval magasabbak a közüzemi számlák.

Hidegban várnak a betegek

„Van már olyan háziorvosi és házi fogorvosi rendelő, ahol letekerték a fűtést, a betegek a váróban kabátban ülnek – nyilatkozta a Népszavának Nagy Ákos fogorvos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Döbbenetes emelkedés

A lap azt követően kereste meg a szakembert, hogy hogy a háziorvosok és a fogorvosok a belügyminisztertől kértek segítséget a rezsiszámláik kifizetéséhez: akad alapellátó, aki öt-tízszeres kiadásnövekedésről számolt be.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A rezsiemelés mindenkit nehéz helyzetbe hozott

A praxisok nagy többsége önkormányzati rendelőben működik, de a szintén nehéz helyzetben lévő helyhatóságok nem biztosítanak támogatást a megnövekedett rezsire. Nagy Ákos hozzátette: a köztestület háziorvosi csoportja felmérte, hogy mekkora a baj. Kérdőívükre mintegy 1600 körzetből érkezett válasz, a válaszadók kétharmada háziorvos, egyharmada fogorvos.

Más megoldás nemigen van

A praxisok több mint felében nincs az alapértelmezett fűtésen kívül más lehetőség. Kevesebb mint egyharmaduk rendelkezik alternatív megoldásként fűtésre is alkalmas légkondicionálóval. Megújuló energiaforrása pedig alig nyolcaduknak van. Probléma az is, hogy a körzetek háromnegyedében többen is használják ugyanazt a rendelőt.

A támogatást sem lehet akármire felhasználni

További problémát jelent, hogy a praxisok bevételéből nem finanszírozhatók az energiaköltségek. „Jelenleg a fogorvosok 380 ezer, a háziorvosok 520 ezer forintot kapnak „rezsitámogatás” jogcímen havonta, ami valójában nem csupán rezsitámogatás, hanem egyfajta alapdíja a praxisoknak, amiből bért, eszközöket, tehát a rezsin kívül más napi költséget finanszíroznak a rendelőkben.”

Az önkormányzatok sem tudna mit tenni

Ezért is írtak levelet a belügyminiszternek, akitől egyebek mellett azt várják, hogy növelje egységesen 640 ezer forintra az alapellátóknak járó rezsitámogatás összegét. Nagy Ákos elmondta, miközben közfeladatot látnak el, a helyhatóságok háromnegyede nem biztosít semmiféle iparűzésiadó-kedvezményt vagy mentességet, ezért kérik, hogy a praxisok közfinanszírozásból származó bevétele legyen teljesen iparűzési adó mentes.

Ignorálták a kamarát

Míg a háziorvosok és a fogorvosok a rezsiemelés kompenzációjáért küzdenek, a Magyar Orvosi Kamara másik fronton küzd. A testület megfelelő demonstrációs eszközt keres, miután igencsak elégedetlen azzal hogy az egészségügy tervezett átalakításának parlamenti vitája során nem vették figyelembe a szakmai javaslataikat.

Ezek a lehetőségek vannak

Egy belső terjesztésű kérdőívben arra kíváncsiak, milyen tiltakozó akciót támogatna az orvostársadalom. A választási lehetőségek között a rendkívüli küldöttgyűlés, az önként vállalt túlmunka felmondása, illetve a felmondások letétbe helyezése szerepel.

Már nincs lehetőség módosítani

Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága csütörtökön tárgyalta az egészségügy átalakítását célzó csomagot. Ez volt az utolsó lehetőség arra, hogy a kamara által kért módosításokkal kiegészülhetett volna a kormányzati javaslat.

Mást ígért az államtitkár

Bár Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár ezt megelőzően a Népjóléti Bizottság keddi ülésén azt ígérte, az orvosi kamara módosító javaslatai közül néhányat be fognak építeni a végleges törvénybe, ez elmaradt. A kamara többek között azt kifogásolja, hogy a munkáltató tetszése szerint 20 százalékkal csökkentheti az orvosi béreket, és akár 3 órás ingázási távolságra száműzheti „az elégedetlenkedőket.” – derül ki a Népszava cikkéből.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Szigetváry Zsolt.)