Öt repülőgép több mint ötmillió maszkot, húszezer tesztet és ötezer pár kesztyűt szállított Magyarországra az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

A gépek Kínából és Dél-Koreából érkeztek, 5,1 millió maszkot, 20 ezer tesztet és 5 ezer pár kesztyűt szállítottak Magyarországra.

„Ahogy emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, úgy nő a terhelés az egészségügyi ellátórendszeren is. Az eddig kiválóan teljesítő orvosok és ápolók munkájának sikerességéhez azonban elengedhetetlen, hogy a speciális eszközök és a védőfelszerelések folyamatosan rendelkezésre álljanak” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tudatta, hogy a folyamatos utánpótlását hivatott biztosítani a Kína és Magyarország közötti légihíd, amelyhez szombaton egy koreai szállítmány is csatlakozott. A repülőgépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren landoltak.

Közben több mint tízezer szabálysértést észlelt a rendőrség a kijárási korlátozás megszegésével kapcsolatban – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati sajtótájékoztatón.

Azokon a településeken, amelyeken a polgármesterek kérik, a rendőrség segíti a közterületek, nyilvános helyek lezárására vonatkozó helyi rendelkezések betartását.

A bevásárlóközpontok rendjére vonatkozó felvetéssel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy magánterületeken az üzemeltetők feladata a szabályok betartatása, ugyanakkor, a rendőrség mindenkitől a korlátozások betartását kéri.

A koronavírus ott lehet minden településen, ott van minden megyében, mindenki lehet fertőzött – mondta a kormányszóvivő szombaton.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, tudja, hogy nehéz, de arra kér mindenkit: tanuljanak más országok példájából, vegyék komolyan a helyzetet, legyenek fegyelmezettek, tartsák be az előírásokat, és aki teheti, maradjon otthon. Kiemelte, „Magyarországon is tombol a koronavírus okozta világjárvány, aminek a neheze még csak most jön”.

MTI/ BPK – Kiemelt kép: Védőfelszerelésekkel érkezett gépek Ferihegyen – Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt