Befejezte munkáját a Városháza-ügyet vizsgáló bizottság munkája. Sem a jutalékos rendszerre, sem az irányított pályázatokra nem találtak bizonyítékot – jelentette be Soproni Tamás, a bizottság alelnöke. A bizottság fideszes elnöke szerint azonban arra lehet következtetni, hogy Budapest vezetése el akarta adni az épületet. A többség az alelnök jelentését fogadta el.

Lezárult a vizsgálóbizottság munkája

Városháza ügyében felállított fővárosi vizsgálóbizottság munkája ma lezárult – közölte Facebook-oldalán Soproni Tamás, Terézváros polgármestere. A testület azután alakult meg, hogy felvételek és különböző feltételezések jelentek meg a sajtóban arról, hogy a Karácsony-féle városvezetés el akarná adni a Városházát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ingatlanhasznosításokat vizsgáltak

A bizottság feladata az volt, hogy a Városháza és a Fővárosi Önkormányzat más ingatlanjainak hasznosításával összefüggő állításokat tartalmazó, még tavaly nyilvánosságra került hangfelvételekkel összefüggésben vizsgálatot folytasson le.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Hangfelvételek is vizsgáltak

Továbbá vizsgálnia kellett a hangfelvételeken elhangzott állítások valóságtartalmát, a készítés, valamint a nyilvánosságra kerülés körülményeit, különösen figyelemmel a 2022. évi országgyűlési választásba való esetleges idegen beavatkozás lehetőségére.

Elfogadták az alelnök jelentését

A Városháza-ügyet vizsgáló bizottság hétfői ülésén a Soproni Tamás bizottsági alelnök, momentumos politikus által készített jelentéstervezetet fogadta el a baloldali többsége grénium, amely egyúttal leszavazta a Kovács Péter (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök által készített 35 oldalas tervezetét.

Nem volt döntés az ügyben

Az elfogadott változat szerint az ügyben nem született olyan döntés, amely szerint a városvezetés eladja a Városháza épületét. „Egyetlen bizottsági tag sem tudott megjelölni olyan szűkítő feltételt a pályázati kiírásban, amely a hangfelvételeken szereplő +irányított pályázatra+ vonatkozó sejtetéseket alátámasztotta volna” – olvasható a jelentésben.

A Fidesz szerint azonban el akarták adni az épületet

A Kovács Péter által készített összegzés szerint ugyanakkor a Fővárosi Közgyűlés „baloldali többsége és Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza eladása kapcsán kirobbant botrány első pillanatától kezdve megpróbálta tagadni és eljelentékteleníteni a nyilvánosságra került tényeket”. Emellett szerinte arra lehet következtetni, hogy Budapest vezetése el akarta adni az épületet, illetve működik jutalékos rendszer „a fővárosi ingatlaneladások körül” –  írja az MTI.

Karácsony szerint semmi sem igazolja a tényeket

Karácsony Gergely a múlt héten a BudaPestkörnyeke.hu-nak adott interjúban azt mondta, hogy nincs Városháza-ügy. „Csak állítások, sejtetések hangzottak el, de ha megnézzük a tényeket, akkor ezeket az állításokat semmi sem igazolja. Ez az egész ügy egy döglött ló, amit időnként megpróbálhatják még föléleszteni, mert ebben van politikai érdek”.

Biztos volt benne, hogy lesz valamilyen ügy

A főpolgármester arról is beszélt a BudaPestkörnyeke.hu agglomerációs hírportálnak, hogy ő biztos volt benne, ha miniszterelnök-jelölt lesz, akkor „a Fővárosi Önkormányzat működése kapcsán valódi ügyekkel nem tudnak támadni és azt is tudtam, hogy kreálni fognak egy ilyet, csak egész más dolog valamit fejben elképzelni, mint átélni”.

Új Városházát építene

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy szeretne egy új, modern Városházát építeni, de azt ugyanazon a telken képzeli el, ahol a jelenlegi épület is áll. A mostani hivatali épületrészt pedig akár közösségi célra is lehetne hasznosítani, de semmiképpen sem gondolkodnak az értékesítésben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Városháza – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu