A gyanú szerint két férfi december 24-én és 29-én kővel dobtak meg villamosokat, derül ki a rendőrség által kiadott közleményből.

Félmilliós kár

A 19-es villamos egyik utasa 2021. december 24-én 9 óra körül jelezte a jármű vezetőjének, hogy a Gellért-hegynél egy férfi a mozgó szerelvényt megdobta egy kővel. Az eset során nem sérült meg senki, viszont a villamos egyik ajtóüvege végigrepedt; így mintegy félmillió forintos kár keletkezett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ajtó üvege végigrepedt:

Fotó: police.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elfogták a feltételezett elkövetőt

A közlekedési rendőrök a beszerzett adatok alapján 2021. december 28-án elfogták a feltételezett elkövetőt, F. Elemért, írja a police.hu.

Öt nappal később

Öt nappal később, 2021. december 29-én 7 óra körül Budapest 2. kerületében, az Alsó Völgy utcánál az 56/A jelzésű villamos első szélvédőjét bedobták egy kővel. A jármű vezetője és utasai ezúttal sem sérültek meg.

Csoda, hogy nem sérült meg senki

Fotó: police.hu

A másik elkövető is megvan

A kerületi rendőrök a feltételezett elkövetőt, K. Zsoltot perceken belül a helyszínen közelében elfogták, majd előállították.

Ez is érdekelhet:

Beismerték

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói F. Elemért és K. Zsoltot is a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mely során mindketten beismerő vallomást tettek.​ A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu