A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) immár nemcsak az átlag, hanem a közepes (medián) keresetet is közli, az átlagkereset számításánál pedig már a kis cégeket is figyelembe veszik. Mivel a KSH eddig nem számolt a legkisebb cégekkel, ezért az eddigi statisztikák magasabb átlagfizetéseket mutattak, most viszont már reálisabb képet kaphatunk a magyarok fizetéséről.

Közzétették az adatokat

Két évre visszamenőleg közzétette a havi mediánbér-adatokat a KSH, és a mostani adatokban figyelembe vették a kisebb vállalkozások alkalmazottait is, akik számos esetben kevesebbet keresnek, mint a nagy cégek dolgozói – írja a Népszava.

Máshogy számoltak

Mivel a KSH eddig csak az 5 munkavállalónál többet foglalkoztató cégek kereseti statisztikáit közölte, ezért kiestek a kutatásokból a legkisebb cégek dolgozói. Csakhogy a kisebb cégeknél jellemzően kevesebb jut a dolgozóknak, így a statisztikák ez idáig felfelé voltak torzítva. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mediánbért is közöltek

Ráadásul a KSH most a mediánbért is nyilvánosságra hozta, ami azért érdekes, mert ez a mutató sokkal jobban mutatja egy társadalom keresetét, mint a statisztikai fogalomból ismert átlag.

A középső elemet vizsgálják

A medián az a szám, amely egy vizsgált halmaznak a középső elemére igaz. A keresetek tekintetében ez azt jelenti, hogy ha egy 10 fős cégnél ketten nagyon jól keresnek, nyolcan pedig rosszul, akkor a 10 főre leosztott átlag magasabb lesz. A középső elemet, a mediándolgozó adatát viszont nem befolyásolják a magasabb bérek. Ezek szerint a medián valóban jobb számolási módszer lehet, mint a sima átlagszámítás.

Mediánnal már minden egyből más

A KSH mediánszámokkal közzétett adatai szerint egyrészt a medián kereset jóval alacsonyabb az átlagnál, másrészt a kis cégek figyelembe vétele még az átlagot is lejjebb húzta.

Az ábrán látható a különbség

Mennyi is az annyi?

A Népszava azt írja, hogy a mediánbér az idén januárban a legalább 5 fős munkahelyeken 332 ezer, az összes munkáltatónál pedig 319 ezer forint volt. Ez azt jelenti, hogy a teljes munkaidőben dolgozó alkalmazottak felének bruttó fizetése valójában legalább 92 ezer forinttal kevesebb, mint a hivatalos, 411 ezer forintos átlagbér.

Ennyit ér a mediánbér

A lap szerint a korábbi hónapokat átvizsgálva is arra jutottak, hogy a mediánbér az átlagbér 77-78 százalékát teszik ki.

Sokan még így sincsenek benne a statisztikákban

Bár a most közölt adatok már pontosabb képet alkotnak a hazai bérviszonyokról, továbbra sem lehet tudni semmit azokról, akik nem teljes munkaidőben dolgoznak. Így kiamaradtak az elemzésből az egyéni vállalkozók, idénymunkások, részmunkaidősök és a tanulás mellett dolgozók is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay