Alpintechnika segítségével próbálták megmenteni a tűzoltók azt az embert, aki a Petőfi hídnál a Duna partjára zuhant szerdán későn este.

A Duna partjára zuhant

A Duna partjára zuhant egy ember a fővárosban, a 9. kerületi Boráros térnél, a Petőfi hídnál, a folyótól mintegy fél méterre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Alpintechnika kellett

A fővárosi hivatásos tűzoltók alpintechnika segítségével hozták fel a szerencsétlenül járt embert, akit átadtak a mentőknek – tájékoztatott a katasztrófavédelem.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ember a vízben

Tavaly májusban érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a Dunába zuhant egy ember a Petőfi hídról. A vízirendőrök negyedórán belül megtalálták a fiatalt, akit a hajóba emeltek. A fiú annyit mondott: rosszul lett és ezért esett bele a folyóba.

Balra akart fordulni

Ugyancsak a Petőfi hídhoz köthető esetről számolt be a közelmúltban a BudaPestkörnyéke.hu. Egy fiatalos középkorú hölgy haladt céges Ford Transit Connect furgonnal a 9. kerületi Petőfi híd lehajtóján a Boráros tér felé. A jelzőlámpa zöld jelzésénél érkezett a kereszteződéshez, indexelt és megkezdte a balra kanyarodást a Soroksári út irányába. 

Szemébe tűzött a Nap

Ekkor azonban hirtelen, pár másodpercre úgymond elvesztette a látását, mivel a híd takarásából előbukkanó Nap éppen a szemébe tűzött. Tovább kanyarodott, ám ekkor azt vette észre, hogy a Ford nagyon pattog alatta, majd a következő pillanatban egy csattanás után megáll.

Ráugratott a villamossínre

Mint kiderült, vakon jóval nagyobb ívben vette be a kanyart, mint kellett volna, így előbb nekiment a jobb oldali járdaszegélynek, majd beugratott a 2-es villamos pályájára, végül a megállóhoz vezető járdára csapódott, miközben a furgon jobb első futóműve ki is tört.

Nagy szerencséje volt

Szerencsére ezen a szakaszon elég gyér a gyalogosforgalom, így senkit sem gázolt el a manőver közben, illetve éppen villamos sem járt arra. A hölgy használta a biztonsági övét, ezért saját erőből el tudta hagyni a Transitot, nem sérült meg, bár a légzsákok nem nyíltak ki, valószínűleg azért, mert a legkomolyabb ütések az alvázat és a jobb első kereket érték.

Daruval emelték le a sínekről

A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak, áramtalanították a mozgásképtelen járművet, amelyet később a BKV műszaki segélyszolgálatának daruja emelt ki a sínekről.

Nem közlekedett a 2-es villamos

A baleset miatt bő egy órán keresztül a 2-es villamos a Boráros tér H és a Közvágóhíd H között, a 2B és a 2M villamos pedig a Boráros tér H és a Haller utca/Soroksári út között nem közlekedett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció