Szabályos ámokfutásba kezdett, mivel tévképzetei támadtak. Nem ismert se istent, se embert, miközben mindenkit püfölni kezdett, aki az útjába került.

Kiütötték a kábítószerek

Az eset tavaly január harmadikán történt egy használaton kívüli, ferencvárosi hotel épületében. Ide érkezett haza a későbbi elkövető, aki ekkor már teljesen beállt a drogoktól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elájult a folyosón

Itt lakott élettársával és közös gyerekeikkel. Hazaérkezését követően rögvest antidepresszáns gyógyszereket vett be. Azonban túladagolta a szereket, majd a kábítószerek hatása miatt összeesett a folyosón. Ezt észlelte élettársa is, aki segítségért kiabált.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Váratlan fordulat

A szomszédos szobából három nő – köztük a későbbi áldozat sietett a férfi segítségére, akik visszakísérték őt szobájába. Mentőt hívtak és mentőszolgálat munkatársainak iránymutatásával elsősegélyt nyújtottak. Ám ami ezt követően történt, arra senki sem lehetett felkészülve.

Tombolni kezdett

A férfi hirtelen felébredt és tudatzavara miatt azt hitte, hogy megtámadták. Ezért összetörte élettársa telefonját, a szomszéd nőket pedig hangosan szidalmazta, akik megijedtek, és visszamenekültek a szobájukba, az ajtót pedig magukra zárták.

Ütött-rúgott

Ám a férfi a dühtől elvakultan utánuk ment, berúgta a bejárati ajtót, majd az egyik fürdőszobába menekülő nő után szaladt, akit többször megütött, valamint megrúgott. A későbbi áldozat édesanyja ekkor a lánya segítségére sietett.

Dulakodás vette kezdetét

Rászólt a tomboló férfira, hogy hagyja békén a lányát. Erre több ökölcsapás volt a válasz. Ekkor viszont a fiatalabb sértett próbált segíteni édesanyjának, megpróbálta lefogni az elkövetőt, aki ekkor a mellettük lévő asztalról felkapott egy éles eszközt.

Egy másik férfi közbeavatkozott

Ezzel pedig egy sebet ejtett az anyját védő, fiatalabb nő nyakán. Majd a veszélyes eszközt a szoba padlójára dobta, és kiment a helységből. Az elkövető élettársa eközben egy a földszinten lakó férfi segítségét kérte, aki visszakísérte a férfit saját lakószobájába.

Csak a véletlenen múlt

A történteket követően a megsebesült nő egy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a nyakán. Azonban a hatóságok álláspontja szerint a támadás – figyelemmel annak eszközére, valamint a támadott testtájékra – alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására, s ennek elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.

Letöltendő börtönt kérnek rá

Az áldozat édesanyja könnyebb sérülésekkel megúszta a férfi ámokfutását. A vádhatóság most életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete és magánlaksértés miatt nyújtott be vele szemben vádiratot. Végrehajtandó börtönt kérnek az indítványban – olvasható a Fővárosi Főügyészség hétfői tájékoztatásában. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A helyszíni szemle pillanatai

(Cikkünkben használt képeink a helyszíni szemlén készültek.)