Mint ahogyan arról azt a BudapestKörnyéke is megírta erős földrengés rázta meg Horvátországot. A földrengés epicentruma 12 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 51 kilométerre Zágrábtól, mintegy 5 kilométeres mélységben. A rengést egész Közép-Horvátországban érzékelte a lakosság.

Anyagi károk

Anyagi károkról a Sisaktól 14 kilométere délnyugatra elhelyezkedő Petrinja városából érkezett jelentés, számolt be róla a LikeNews.

Legutóbb márciusban volt

A horvát fővárost és környékét legutóbb március 22-én rázta meg nagyobb földrengés. A fél óra különbséggel bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgásban számos épület megrongálódott és több ember megsérült.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Zágráb környékén okozott károkat

Az akkori földmozgás Zágrábban és környékén 25 ezer épületben okozott kárt. A városmagban megrongálódott a főváros jelképének számító katedrális, a horvát parlament és a kormány épülete, valamint több templom és a kulturális örökséghez tartozó építmény. Több kórházból is evakuálni kellett az embereket.

Azóta folyamatosak az utórengések

Zágrábban a márciusi földrengés óra folyamatosak az utórengések. A szakemberek mintegy kétezer utólökést jegyeztek fel, amelyek negyede volt érezhető. Hatezer épület a mai napig nem biztonságos, köztük több óvoda, általános iskola, középiskola, egyetem, kulturális és tudományos intézet.

Magyarországon is lehetett érezni a hétfő reggeli horvátországi földrengést

A Magyar Tudományos Akadémia Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint helyi idő szerint 06.28-kor hat kilométeres mélységben 5,4-es magnitúdójú földrengés volt Horvátországban.

Zala, Baranya és Somogy megyében és érzékelték

A földrengést Zala, Somogy és Baranya megyében sokan érezték, de mivel a rengés epicentruma a magyar országhatártól körülbelül száz kilométerre volt, Magyarországon károk bekövetkezése nem valószínű – írták.

Még mindig várhatók utórengések

Hozzátették: a fő rengés után várhatók utórengések, amelyek között erősek is lehetnek.

Pécsett is lehetett érezni

A horvátországi földrengést többek között Pécsett is lehetett érezni, több olvasónk is arról számolt be, hogy a hajnali órákban arra ébredt, hogy mozog az ágy. Volt olyan olvasónk, hogy csekély mértékben ugyan, de Budapest egyes rézein is lehetett érzékelni a földmozgást.

Videó is készült, mutatjuk:

Kiemelt kép: Illusztráció