Esélye sem volt túlélni a balesetet annak a fiatal nőnek, akit elgázolt az autó. A felvételek tanúsága szerint hatalmas sebességgel haladhatott a jármű, akkora pusztítást hagyott maga után.

Döbbenetes látvány

Csak a roncsok és egy halom üvegszilánk – ezt hagyta maga mögött az a Volkswagen, amely éjszaka letarolt egy villamosmegállót a József körúton, a Harminckettesek terénél. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem lehetett rajta segíteni

A jármű a Corvin-negyed felől érkezett, s eddig ismeretlen okokból letért az útról, majd a megállóba vágódott – ahol éppen egy 23 éves nő állt. Azonnal életét veszítette, akkora erejű volt a becsapódás. A rendőrség korábban azt közölte, hogy vizsgálják az eset körülményeit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sok a kérdés

Egyelőre kevés információ látott napvilágot, így azt sem lehet tudni, hogy a sofőr megsérült-e, netán alkoholos vagy kábítószeres befolyás alatt állt-e. A hatóságok egyelőre nem adtak ki tájékoztatást, hogy milyen büntetőeljárás indult a történtekkel összefüggésben.

Totálkárosra tört az autó

A nő holtteste a síneken feküdt

Még az autó kereke is kitört

Két gyalogost is elütöttek

Sajnos szombat este is rengeteg baleset volt az ország útjain, amely közül több végződött tragédiával. Mint korábban beszámoltunk róla, 18 óra körül elgázoltak egy férfit Szombathelyen, a Muskátli utcában. Egy, az úton átkelni kívánó gyalogost ütött el az autó.

Azonnal életét veszítette

Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A hatóságok mindenkitől fokozott figyelmet és óvatosságot kérnek.

Szinte egyszerre volt a két halálos gázolás

Az ország egy másik pontján ugyancsak gyalogosgázolás történt szombat este. A rendőrség arról tájékoztatott, hogy Heves vármegyében, a 3-as számú főút 105-ös kilométerében háromnegyed 7 után nem sokkal elütöttek egy férfit.

Fekete ruhában volt a gyalogos

Az Agria Tv információi szerint egy 78 éves, bükkszentmártoni illetőségű férfi sötét ruhában gyalogolt az út szélén, amikor egy – ugyancsak fekete autó elgázolta. Az esett lakott területen kívül történt, így közvilágítás sem volt az adott útszakaszon. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Fotó forrása: BudaPestkörnyeke.hu/GK)