Beszorult egy férfi lába a villamossínek közé a Maglódi úton pénteken. A helyzetet nehezített, hogy az utat szinte teljesen elöntötte a víz, a férfi így szinte derékig elmerült benne.

Segítettek többen

A férfi feltehetően alábecsülte a víz mélységét, amikor megpróbált átkelni rajta és közben történt a baleset. A közelben tartózkodó férfiak segítségével tudta kiszabadítani a lábát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Helyszíni fotó:

Budapest, 2023. június 9. Egy férfit segítenek ki a felgyülemlett esővízből, akinek a lába a villamossínek közé szorult a Maglódi úton 2023. június 9-én. A férfi feltehetően alábecsülte a víz mélységét, amikor megpróbált átkelni rajta és közben történt a baleset. A közelben tartózkodó férfiak segítségével tudta kiszabadítani a lábát. MTI/Mihádák Zoltán

Felhőszakadás lesz

A veszélyjelzés szerint Nógrád, Pest és Heves vármegye egyes járásaiban felhőszakadásra kell számítani, ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 millimétert meghaladó csapadék hullhat.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több riasztás van érvényben

A meteorológiai szolgálat a riasztás mellett több figyelmeztetést is kiadott péntekre: felhőszakadás veszélye miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Komárom-Esztergom, Fejér, Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, az ország többi részén elsőfokú figyelmeztetés a felhőszakadás veszélye miatt.

Villámlás lehet

Emellett zivatar miatt az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben: zivatarok környezetében a legnagyobb veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként megerősödő szél, jégeső előfordulhat.

Több zivatar

A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint országszerte alkalmasak a légköri feltételek zivatarok kialakulásához, amelyek adott pont felett akár több alkalommal is előfordulhatnak. A zivatarokhoz tartozó fő kísérőjelenség továbbra is a felhőszakadás lesz, ennek a Dunántúl nyugati tájain van valamivel alacsonyabb a valószínűsége.

Jégeső is jöhet

Rövid idő alatt 25-50, kisebb körzetekben akár 50 millimétert meghaladó mennyiség gyűlhet össze: erre – illetve a villámárvízre – az Északi-középhegység tágabb környezetében, az Alföld középső, nyugati részén, valamint a Dunántúl északkeleti megyéiben és a Duna mentén a legkedvezőbbek a feltételek. Átmeneti viharos széllökés, jégeső sem kizárt a zivatarok környezetében.

Ezt kell tenni villámárvíz esetén

Mukics Dániel alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: villámárvíz esetén autóval semmiképpen sem szabad belehajtani a térdig érő vízbe, mert ha az autó légszűrőjébe víz kerül, a gépkocsi motorja tönkremegy. Gyalog, motorral és biciklivel se vágjon át senki az úton hömpölygő vízen, mert már bokáig érő erős vízfolyás is ledöntheti a lábáról az embert – figyelmeztetett.

Szivattyúzás szabályai

Hozzátette: a beázó pincéből vagy az épület alagsorából a vizet nem szabad azonnal kiszivattyúzni, ha még esik, mert a kiemelt víz a továbbra is beszivárgó csapadék mellett alámoshatja a házat. A legtöbb esetben a pincében összegyűlt víz magától elszivárog – mondta, hozzátéve: ha mégis szivattyúzásra van szükség, azt csak a felhőszakadás után érdemes elvégezni, utána pedig a pincét fertőtleníteni kell.

Áramtalanítás

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy ha a meteorológiai szolgálat zivatar vagy felhőszakadás miatt ad ki riasztást, érdemes áramtalanítani a pincét és magasabbra vinni azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet. Ahol pedig annyira sok csapadék esett, hogy el kell hagyni a házat, ott érdemes hívni a 112-es segélyhívó számot.

Fontosak az árkok

Mukics Dániel javasolta a ház előtti vízelvezető árkok karbantartását, az árokból a szemét és a benőtt gaz eltávolítását. Minél jobb állapotban van a vízelvezető árok, annál több vizet tud elvezetni, annál kisebb egy villámárvíz esélye – tette hozzá.

Ennyiszer hívták a tűzoltókat

A szóvivő elmondta azt is, hogy kedden 138, szerdán 97, csütörtökön pedig 93 tűzoltói beavatkozásra volt szükség a viharok és villámárvizek miatt: a tűzoltókat a legtöbbször házakba, pincékbe befolyt víz miatt hívták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: MTI