Időarányosan visszakérné a parkolási díjak egy részét az önkormányzati parkolási cégektől a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi bizottsága. A visszakért összeg akár több tízezer forintra is rúghat, és az Autóklub mindenkit arra biztat, hogyha az érintetteknek nem sikerül megegyezniük a parkolási céggel, akkor forduljanak bírósághoz.

Visszajárna a pénz

A Magyar Autóklub szerint időarányosan visszajárna az éves parkolási díj összege – írja az ATV.

Kétszer fizettek

A bizottság elnöke úgy véli, hogy azok, akik az ingyenes időszak alatt fizetős parkolókban voltak kénytelenek megállni, mert nem találtak máshol helyet, azok kétszer fizettek az autó várakozásáért. Kovács Kázmér párbeszédet javasolt azoknak, akik vitatnák az éves parkolási díj kérdéskörét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egyezkednének

„Egyezkedés keretében kellene elsődlegesen lebonyolítani, de abban az esetben, hogyha nem megy, miután itt egy polgári jogi követelésről van szó, a Ptk.-ban szabályozott eljárási, illetve anyagi jogi szabályok szerint lehet és indokolt eljárni. Bírósághoz lehet fordulni, és a bíróság mérlegeléssel tud egy ilyen esetben dönteni” – mondta a csatorna híradójának Kovács Kázmér, a bizottság elnöke.

Ingyenes volt a parkolás

A koronavírus-járvány miatt tavaly tavasszal tette ingyenessé a kormány a parkolást az egész országban, és ez egészen júliusig érvényben is volt. Ezt követően novembertől mostanáig szintén ingyenesen lehetett parkolni, ugyanakkor a kormány döntése kihatott a közlekedésre is, hiszen minden parkoló megtelt.

Nem tetszett a járókelőknek sem

„Katasztrófa, katasztrófa, hogy nem tudnak parkolni az emberek” – panaszkodott egy járókelő a csatorna híradójában. Egy másik gyalogos azt mondta, szerinte jobb lenne, ha fizetős lenne a parkolás.

Újabb intézkedés következett

Tavaly november második felében ingyenessé tették a fizetős parkolóházak éjszakai használatát, de ez nem változtatott a napközbeni parkolási helyzeten. Az ingyenes parkolásról szóló rendelet ma éjfélkor lejár.

Május végéig meg lehet úszni a fizetést

Úgy tudni, az ingyenes parkolás lejárta után több településen sem fognak büntetni május 31-ig fizetés nélküli parkolásért. Az éves engedélyek kiváltására is többnyire egyhetes haladékot adtak az önkormányzatok.

Zuglóban visszaadják a pénzt

Budapest 14. kerületében nem lesz szükség vitára, ugyanis a Horváth Csaba, a kerület polgármestere azt mondta, az önkormányzat visszaadja az éves díj egy részét. „Mi visszaadjuk minden igénylőnek azt a díjat, amit mondjuk intézményi vagy közületi várakozási engedélyként megfizetett, az egész éves díjból visszaadjuk neki azt az időarányos részt, amelyben az ingyenes parkolás okán nem tudta igénybe venni a területet” – mondta Horváth Csaba.

Meg is lehet hosszabbítani

Zuglóban még arra is lehetősége van az autósoknak, ha nem akarják visszaigényelni a pénzüket, hogy ugyanannyi idővel meghosszabbítsák az engedélyük érvényességét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Parkoló autók – Forrás: BudaPestkörnyéke