Szijjártó Péter külügyminiszter szerint nem igaz, hogy Orbán Viktor több kormányközeli médiumot tart fenn, és nem ő kaszálta el a Klubrádiót. A politikus szerint továbbá az európai uniós sajtó nem mond igazat, amikor számonkérik Magyarországon a médiaegyenlőséget.

Interjút adott

Szijjártó Péter a román Digi24 TV-nek adott interjút, amelyben kifejtette a magyar médiahelyzettel kapcsolatos gondolatait. A külügyminiszter szerint a magyar médiumok többsége kormányellenes, és visszautasít minden olyan állítást, amely cáfolná a magyar sajtószabadságot – írja a 24.hu. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

A többség kormányellenes

Szijjártó úgy gondolja, hogy a kormány biztosítja a sajtó szabadságát, sőt, már az interjú elején azt mondta: “visszautasítok minden hazugságot az országunk, és a kormányunk ellen, amely szerint nem biztosítjuk a sajtószabadságot” – mondta.

Az egész uniós sajtó hazudik

Miután a külügyminiszter kijelentette, hogy „a magyar sajtóorgánumok többsége kormányellenes álláspontot képvisel”, a riporter megkérdezte, hogy akkor ezek szerint az egész uniós sajtó hazudik, amikor problémásnak találják az itthoni médiahelyzetet. Erre azt felelte Szijjártó, hogy igen, azt állítja, hogy az egész uniós sajtó hazudik.

Sikereik miatt hazudnak

Szijjártó Péter kifejtette azt is, hogy mi lehet az uniós hazugság oka, ugyanis szerinte a kormány antiliberális módon vezeti az országot, sikeresen, és ez szembemegy a mainstream állásponttal. “A liberális mainstream nem tudja megemészteni azt, hogy van egy kormány, amelyik erős, konzervatív, kereszténydemokrata, patrióta politikát folytat és sikeres” – állította.

Barátkozhatnak az újságok a kormánnyal

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy minden újságnak megvan a joga, hogy a kormány barátja legyen, és ha pozitív a viszony, akkor abból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Ezt mondta

“Nem szabadna a sajtóorgánumok azon jogát megkérdőjelezni, hogy pozitívan vélekedjenek a kormány döntéseiről. Én nem tudom elfogadni azt, hogy az olyan sajtóorgánumok, amelyek történetesen pozitívan viszonyulnak a kormányhoz, rögtön minősítve lesznek, miszerint kormányzati irányításúak, kormányzati tulajdonúak, kormányzati rabszolgák és hasonlók”.

Ez is érdekelhet

Sok minden kimaradt

Ugyan az interjúban sok mindenről beszélgetnek, arról mégsem esett szó, hogy a kormány az elmúlt évek során közel 500 sajtótermékkel létrehozta a KESMA médiabirodalmat, amelyet a kormány nem mellesleg „nemzetstratégiai jelentőségűnek” minősített.

Mutatjuk a videót

A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Részlet a videóból