Vitézy Dávid azt nehezményezi, hogy egy korábbi megegyezéssel ellentétben nem a biodómra, hanem egy szerinte teljesen felesleges parkolóházra költene a főváros 6 milliárd forintot.

Az Állatkert bővítése és a Biodóm megépítése kapcsán évekkel ezelőtt merült fel, hogy egy 700 férőhelyes parkolóház épüljön a Városligetbe, az Állatkert mellé. Az állatkerti beruházáshoz hasonlóan, annak részeként, a Főváros kérésére a parkolóház megépítését a Kormány 100%-ban támogatta. Az építkezés azonban a Biodóm építése körüli egyéb viták miatt nem indult meg.

Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója hétfőn azt írta a közösségi oldalán „ha más témákban jelentős nézetkülönbségek is övezik a Liget projektet, számomra eddig úgy tűnt, hogy a Városliget autómentesítése kapcsán teljes egyetértés alakult ki a Kormány és a Főváros vezetése között az elmúlt hónapokban” – írja, majd így folytatja:

„Ehhez képest csalódottan olvastam a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) módosítására készült friss fővárosi javaslatban, hogy az épülő Biodóm mellé az Állatkert által betervezett 700 férőhelyes új parkolóház előírásként ismét benne van a tervekben.

Erre a parkolóházra semmi szükség nincs, a Ligetbe ez a létesítmény nem való, közlekedési szempontból is aránytévesztés volna a megépítése. Ezt az álláspontomat Állatkert korábbi vezetője felé is képviseltem, és a véleményem az előző önkormányzati ciklus óta sem változott.” – írja Vitézy Dávid.

A tavaly őszi önkormányzati választások után a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa első, 2019. decemberi ülésén a kormányzati oldal felajánlotta a fővárosi vezetésnek, hogy a volt Vidámpark helyére tervezett Hermina garázsra szánt, a Fővárosnak már átadott körülbelül 6 milliárd Ft összegű állami támogatás a felesleges parkolóház megépítése helyett átcsoportosítható és felhasználható a Biodóm épületének befejezésére.

A friss javaslatban a Főváros továbbra is szerepelteti a parkolót, csak a kapacitását csökkentené az elvi 1000 férőhelyről 700 férőhelyre – ahogy azt egyébként az Állatkert korábban, még Persányi Miklós idejében is szerette volna, hisz a 700 férőhellyel is alig fért el a parkolóház a volt vidámparki telken. Ahogy az alábbi látványterveken látható, majdnem akkora lenne, mint maga a fél városból látható Biodóm – írja a vezérigazgató.

A Mexikói útnál lenne inkább egy nagy parkoló

A Budapesti Fejlesztési Központ javaslata szerint a Kacsóh Pongrác úti csomópont terjengős és embertelen léptékű közúti felüljáró-rendszere átalakítható úgy, hogy a gyalogosok a Mexikói út felől a mainál barátságosabb környezetben érjék el a Városligetet és az Állatkertet és itt jöjjön létre az új P+R parkolóház. A sietős vagy kényelmesebb látogatóknak rendelkezésére állna a kisföldalatti is a parkolóból az Állatkert megközelítésére. A Kós Károly sétány átmenő autóforgalmának megszüntetésével együtt így a Városliget teljes autómentesítése elérhetővé válna.

Vitézy Dávid arra kéri a fővárost, hogy fontolják meg a szerinte felesleges parkoló építését és töröljék azt a tervek közül.

Hullámzó a kapcsolat

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere megválasztásakor úgy nyilatkozott, hogy nem lenne ellenére, ha Vitézy Dávid a fővárosnak dolgozna, végül a fiatal szakember a kormány ajánlatát fogadta el, így ő lett a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója. A főpolgármester egy minapi interjúban úgy nyilatkozott, hogy hullámzó a kapcsolata Vitézyékkel.

Kiemelt kép: A biodóm látványterve