Rendőr-, tűzoltó- és mentőautók jelentek meg szerda délután Hajdúszováton, a Bocskai utcában. Vízbe fulladt egy kisgyerek, egy 5 éves kisfiú az áldozat, akit testvére próbált kimenteni.
A vízparton játszottak
A rendelkezésre álló adatok szerint az ötéves kisfiú és hétéves bátyja a Kösely-csatorna mellett játszottak június 5-én délelőtt, amikor a gyerek beleesett a vízbe. Testvére próbálta kihúzni, de nem tudta, ezért hazaszaladt és szólt a szüleiknek, akik hívták a 112-es segélyhívó telefonszámot – írta közleményében a. vármegyei rendőr-főkapitányság. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
A tűzoltók emelték ki a gyereket
A szülők és a hatóságok is rövid időn belül a helyszínre siettek, azonban a kisfiú életét már nem lehetett megmenteni. A helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vizsgálja a haláleset pontos körülményeit. A hajdúszoboszlói hivatásos tűzoltók is vonultak a helyszínre, akik kiemelték és átadták a mentőszolgálatnak a gyereket.
Nem tudták újraéleszteni
Az Országos Mentőszolgálat azt írta, a kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni a kisfiút, de sajnos a helyszínen életét vesztette. A haon.hu azt írja, több generáció lakik együtt az áldozat szülői házában, tíznél is több kiskorú gyerek nevelkedik a családban.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Meghalt az egyéves gyerek
Hajdúszovátot legutóbb 2023 decemberében rázta meg egy tragikus haláleset, amikor egy egyéves gyermek vesztette életét. A mentők akkor hiába küzdöttek a gyermekért, már nem tudtak rajta segíteni. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.