Borzalom, amit a budapesti családnak át kell élnie, ugyanis nemrégiben kiderült, hogy a 14 éves lányuk rákkal küzd. Dzsesszika csütörtökön ünnepli a születésnapját, megható, hányan és hogyan szeretnének segíteni neki.

Szörnyű diagnózis

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy Dzsesszika és a családja egy ideig megfázásra gyanakodtak, ám nem sokkal később kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt gondolták. A 14 éves lánynál ugyanis rosszindulatú nyirokcsomó daganatot diagnosztizáltak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megfázásra gyanakodtak

„Dzsesszikám kicsit megfázott, de mivel nagyon furcsán köhögött, nyomást érzett a mellkasában, ráadásul fogyott is, ezért orvoshoz vittem. Először a háziorvos látta, ő antibiotikumot írt fel, majd hazaküldött minket” – kezdte az édesanya a Borsnak, majd hozzátette: a lánya állapota nem javult, ezért elvitte őt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe, ahol szintén azt közölték, vagyis, hogy csak egy vírus fertőzésről van szó.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem hagyta annyiban

Az anya azonban nem akarta annyiban hagyni a dolgot, ezért megkérte az orvosokat, hogy csináljanak több vizsgálatot. „Ekkor mehettünk röntgenre, azután haza is küldtek minket. Ám másnap kora reggel csörgött a telefon, egy doktornő volt az, aki megkért, hogy vigyem vissza a kórházba Dzsesszikát.” – mesélte az anyuka, akinek ekkor még nem mondták el, mi is a baj.

Elváltozást találtak

A kórházba érve azonban szembesítették őket azzal, hogy elváltozást találtak a lánynál. Elküldték őket CT-re, majd pár nappap később ismét visszahívták őket. Ekkor közölték velük a szörnyű diagnózist, vagyis, hogy Dzsesszikának nyirokcsomó daganata van. „Egy világ omlott össze bennem.” – mondta az anya a lapnak.

Kemoterápia

A kamasz lányt ezután 8 napig tartották bent a kórházban, az anyuka pedig arról beszélt, hogy a lányának kemoterápiás kezelést is kellett kapnia, valamint gyógyszereket is szed rendszeresen. „A kezelés után hazaengedtek minket, de aggódtam, mert nem nagyon ivott vagy evett a kislányom és infúziót kötöttek be neki, féltem, mi lesz vele itthon. A kezeléstől hullik a haja és a szemöldöke. Az orvosok azt tanácsolták, hogy vágjuk inkább le, úgy könnyebb lesz, de Dzsesszika hallani sem akar róla, hiszen gyönyörű hosszú haja van szegénykémnek…”

A tehetetlenség érzése

„Mégiscsak egy 14 éves tinilányról beszélünk, persze, hogy imádja a hosszú haját. Ugyanakkor fel kell dolgoznia és el kell fogadnia, hogy most ez a kezelés ezzel jár. Ez egy kemény harc, amiben nyerni fogunk! Viszont szeretném, ha jobban érezné magát, ezért gondoltam, hogy igazi hajból csináltatnék neki parókát. Az alatt tudna nőni is a rendes haja, miután meggyógyult. Nem olcsó és minden segítséget elfogadok hozzá, de emellett én is mindent meg fogok tenni azért, hogy megadjam neki azt, amire vágyik!” – tette hozzá az anyuka.

Segítséget kérnek

Dzsesszika betegsége miatt jelenleg most csak az édesapa tud dolgozni, anyukája ugyanis folyamatosan a kamasz lány mellett van. Emiatt a család nagyon nehéz anyagi helyzetbe került, így segítségre szorulnak.

Születésnap előtt

A diáklánynak csütörtökön lesz a születésnapja, és már nagyon sokan biztosították segítő szándékukról, támogatásukról. „Volt olyan, aki az utolsó pár száz forintját adta oda Dzsesszika gyógyulásáért, ami nagyon meghatott minket…” – mondta édesanyja, Brigitta a Borsnak

Albérletben élnek

„Sok gyógyszert, étrendkiegészítőt kell vennünk és albérletben élünk. Dzsesszika a kezelések miatt egyfolytában veszít a súlyából, így elsősorban neki lenne szüksége ruhára, cipőre. A családunknak pedig olyan élelmiszerre, amit meg tudok főzni vagy esetleg tisztítószerekre. Mi mindenkinek hálásak vagyunk, aki tud segíteni, mert egyelőre nem tudom, hogyan vészeljük át ezt az egészet! Ugyanakkor tudom, hogy a kislányomnak szüksége van ránk, így mindent meg fogunk neki adni azért, hogy meggyógyuljon!” – zárta gondolatait az anyuka. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet