Klassz gyerekelőadások élő közvetítésével színesíti a gyermeknapot a Budapesti Közlekedési Központ május utolsó vasárnapján. A Kicsi Gesztenye Klub, a Rutkai Bori Banda és az Első Magyar Karantén-Színház produkciója a BKK Facebook-oldalán lesz követhető. A 4-6-os villamosvonalon szombaton és vasárnap továbbra is gyerekek mondják be a megállókat, vasárnap pedig ismert mesehősök hangja köszönti a kicsiket a legtöbb fővárosi járaton.

A gyermeknapi koncertek, illetve az előadás a BKK közösségi oldalán Facebook LIVE közvetítésben lesznek követhetők május 31-én, vasárnap.

A hatalmas népszerűségnek örvendő Kicsi Gesztenye Klub produkciójában a gyerekek Lizával és barátaival: Kicsi Gesztenyével, Lufipofival, Olly-val és Napsugárral együtt kalandozhatnak. Az előadást Dobrády Ákos fülbemászó dalai koronázzák meg. Az élő közvetítés 10 órakor kezdődik.

A TRIP Első Magyar Karantén-Színháza kifejezetten gyereknapra készült Lewis Carroll klasszikusa, az Alice csodaországban színpadi átiratával, amelyet Závory Andrea színésznő ad elő. Az élő közvetítés 11 órakor kezdődik.

A Rutkai Bori Banda táncos dalai egyik játékból a másikba repítenek, dalszövegeik humortól szikráznak. Az énekesnő, Bori saját kezűleg horgolt bábjaival, kellékeivel kelti életre a mesedalokat. Az élő közvetítés 16 órakor kezdődik.

Az online programok mellett számos fővárosi járaton várja ünnepi hangbemondás az utazókat. A nagykörúti 4-6-os villamos vonalán péntek óta, egészen vasárnap üzemzárásig gyerekek mondják be a megállókat.

Emellett vasárnap ismert mesék főhőseinek szinkronhangja – Pogány Judit, Farkasházi Réka, Csifó Dorina, Mikó István, Szvetlov Balázs, Gacsal Ádám és Tóth Roland – üdvözli majd a gyermekeket szinte a teljes fővárosi hálózaton.

Május utolsó vasárnapján érdemes lesz figyelni a Rákóczi úti buszjáratok, a budai fonódó villamosok, valamint a 75-ös és a 80-as trolibusz elektronikus kijelzőjét is, amelyeken szintén a gyerekeket köszöntjük majd.

Kiemelt kép: BKK busz – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu